Claudio Ranieri 64 évesen érte el legnagyobb sikerét: bajnoki címre vezette Angliában a Leicester Cityt. Mario atya úgy tudja, Szent Rita segíthetett.
Ranieri már azelőtt majdnem abbahagyta az edzősködést, hogy elkezdte. Az amatőrcsapatoknál, ahol az első edzői munkáit kapta, annyit kellett volna helyezkedni, hogy hamar elege lett.
– Sosem voltam jó politikus, kikészít a rosszindulat és a cinizmus – kezdte.
– Azt mondtam, ha öt éven belül nem dolgozom az olasz első osztályban, feladom. Amikor a harmadik ligás, nagy múltú Cagliari hívott, igent mondtam, és hamar vissza is jutottunk az első osztályba.
Ez volt Ranieri első tündérmeseszerű élménye a fociban, amit emberségének, hozzáértésének, humorának, jó pedagógiai érzékének köszönhet. Az olasz edzőt mindenki szereti a környezetében, egyedül José Mourinho nem, aki lúzernek nevezte el, neki is jó válasz volt a Leicester bajnoki címe, a portugál edzőt ugyanis időközben kirúgták a Chelsea-től...
A 64 éves Ranieri később is ért el sikereket, de egyik diadala sem fogható a mostanihoz, hiszen ezúttal egy teljesen esélytelen együttest vezetett sikerre a világ egyik legerősebb bajnokságában.
Ám ő a menetelés közben is ember maradt: tibeti szerzetesekhez vitte játékosait, elkötelezett híve Szent Ritának, az elesettek és a reménytelen helyzetek védőszentjének. A bajnoki címükről döntő Chelsea–Tottenham meccs előtt hazautazott 96 éves édesanyjához ebédelni. A bajnoki cím után száz újságírót hívott meg pezsgőzni, az Everton elleni bajnokijuk előtt Andrea Bocellit invitálta a stadionba énekelni.
– A fiamat sokszor lesajnálták – mondta az édesanyja, Renata a La Republica című lapnak. – Amikor eldőlt, hogy övék a bajnoki cím, elsírtam magam. Reméltem, hogy egyszer olyan eredményt ér el, amire mindenki felkapja a fejét. Ez végre egy olyan, nagyon büszke vagyok rá.
Ranieri próbálja egyben tartani a csapatát, hogy az őszi BL-ben még együtt mutathassák meg, hogy mit tudnak. No és ő is maradni akar: – Lemondani? Viccel? Van humorom, értem a tréfát, de bolond nem vagyok! – mondta.
