Forrás: Végh István
Vastaps – így fogadja a Kádár családot a veszprémi Óváros tér tömege, amikor jó egy órával a magyar–belga mérkőzés előtt megérkezik oda. Már csak az óriáskivetítő előtt felállított padok hátsó soraiban találnak maguknak helyet, viszont a helyi hangulatfelelős műsorközlő köszönti Kádár édesanyját, édesapját, nővérét, és annak párját. Ekkor robban fel a placc. Az Eb helyszíni csoportmeccsein takaros magyaros ruhájában pompázó mama, aki hivatásos katona, egy szurkolói sálat a magasba tartva fogadja az üdvözlést.
– Nagyon jól esik, hogy ennyien szeretik a fiamat – mondja Veronika, aki a Tamástól kapott 4-es mezben, csodálatos hangon énekli együtt a tömeggel a Himnuszt. – Harminc éve énekelek a városi kórusban, és egyik magyaros fellépőruhámat szúrták ki Franciaországban a fotósok.
A rövid magyarázat után azonban a meccsre koncentrál, de gyorsan még hozzáteszi, hogy anyaként és szurkolóként mindig nagyon aggódik a fiáért, és azért szorít, nehogy elrontson valamit a pályán. Miközben a tömeg felhördül egy belga támadásnál, Veronika rögvest látja a leshelyzetet. Na, igen, Tamást gyerekkora óta kísérgeti a meccsekre.
Aztán az első belga gól egy kissé elkeseríti, de talán van még remény. Pedig ő is tudja, látja, hogy Eden Hazardékat nehéz lesz megfogni ezen a napon. Hiába biztos pont a védelemben a fia, és vezetünk időnként veszélyes támadásokat, hiába szorítja ökölbe a kezét, jön a második, harmadik, majd a negyedik gól.
– Nincs okunk az elkeseredésre, eddig ragyogóan játszottak. Büszke vagyok a fiamra és a csapatra. Most hazajön, és lesz néhány napja, hogy kipihenje magát. Igaz, július hetedikén már Szuperkupa-döntőt játszik a Poznannal, a Nikoliccsal felálló Legia Warszava ellen. Bár, az már inkább csak nekünk, a családjának és a lengyeleknek lesz érdekes. De ami ebben a két hétben történt, sosem feledjük.
