Az MLS-ben szereplő Chicago Fire magyar válogatott focistája, Nikolics Nemanja egy interjút közölt hivatalos közösségi oldalán, ahol jelenlegi edzőjét Dárdai Pálhoz hasonlítja, és a beilleszkedésről is mesél.
Hogy érzed magad Amerikában?
– Nem vagyok még hosszú ideje az USA-ban, de a másfél hónap alatt is sokat láttam, tapasztaltam. Itt egyik világból csöppensz a másikba. Megérkeztem Chicagóba, egy világvárosba, bekerültem a felhőkarcolók közé, a Downtown forgatagába, és csak kapkodtam a fejem. Aztán lementük Floridába edzőtáborozni, ahol meg nyugalommal, kényelemmel, paradicsomi körülményekkel találkoztam. Bevallom, mindkét világ lenyűgözött. Sok ember előítélettel van az Egyesült Államokkal szemben, én történetesen mindig is kiváncsi voltam Amerikára és eddig nem csalódtam, sőt. Mindenki kedves, segítőkész, valahogy az az érzése az embernek, hogy minden úgy épül fel, hogy könnyebben, jobban boldogjunk.
Aki Európából igazol a tengerentúlra, általában azt mondja: az amerikai labdarúgásnak sajátos a stílusa és időbe telik, mire a játékos hozzászokik a játékhoz. Neked milyenek az első benyomásaid?
– A futball az futball, legyen bárhol is, ki kell adni magadból mindent, ha úgy hagyod el a pályát, hogy kifulladtál, akkor megtetted a magadét. Jóllehet, az én helyzetem most egyedi: csatár vagyok, aki az elmúlt időszakban szórta a gólokat, magasra tettem a lécet, és komolyak az elvárások velem szemben. De hát én is maximalista vagyok, nekem fáj a legjobban, ha nem rúgok gólt, ha nem adok gólpasszt, ha nem segítem megfeleően a társakat és a csapatot. Igen, eleinte nekem is hozzá kellett szoknom, hogy nem jön annyi labda, nem ugratnak ki olyan sokszor, mint a Legiában. Ettől függetlenül én beindulok és be is fogok indulni az üres területekre mindig. Itt nyilván nem lesz annyi helyzetem, mint volt Lengyelországban, ezért is kell folyamatosan koncentrálnom és ha adódik egy ziccer, nem hibázhatok.
Milyennek találod a csapatot, befogadtak a társak?
– Igen, nagyon jó kis társaságba kerültem, sokan olyan elvetemült maximalisták mint én. Itt mindenki harcol a másikért, tényleg "megdöglünk" a pályán. Floridában az egyik meccs délelőtt 11-kor volt, 30 fok, többen - velem az élen - a bemelegítésnél majd' összehánytuk magunkat, de a kezdésre összekapartuk magunkat és mentünk, ahogy csak bírtunk. Az edzőnk is nyerő típusú ember, kicsit Dárdai Palira hasonlít. Például akkor is Pali jutott eszembe, amikor elkezdük a munkát februárban. Veljko mondta, őt nem érdekli, ki hogyan szólítja, csak az, tiszteljük egymást, higgyünk egymásban és dolgozzunk meg a sikerért. A válogatottnál anno Pali is jelezte, nem az számít, hogy valaki mesternek hívja, tegezi vagy magázza. Melózzunk, legyen meg a közös cél, ez a lényeg.
Milyen idénnyel lennél elégedett?
– A Chicago építkezik, hosszútávon nagy céljai vannak. Mindenki tudja, hogy egy ilyen folyamat nem megy egyik napról a másikra, ez volt a szakmai stáb első igazi átigazolási időszaka és előszezonja. Több kulcspozícióba is új játékos érkezett, de aki figyelte a felkészülést, látta, hogy egyre inkább összeértünk. A Toronto ellen sokszor látszott, mit akarunk játszani, visszaköszöntek az edzésen gyakorolt elemek. Szeretnénk a rájátszásba jutni, és otthon látványos támadófocit hozni.
Szombaton a Colombus ellen kezdődik a rajt. Mit vársz?
– Jó volna eredményesen kezdeni, az mindig lökést ad, pláne egy újáépített csapatnak. Becsületesen felkészültünk az ellenfélből, tisztában vagyunk vele, hogy egy kellemetlen, harcos csapat vár ránk, amelyikben ott a minőség is. Valljuk be, az elmúlt évek ismeretében nem a Chicago Fire ennek a párharcnak a favoritja. De elszántak és magabiztosak vagyunk, győzni szeretnénk.
