Sport

Sallai apuka: Kár, hogy elvették a fiamtól a lasztit

szabó

Létrehozva: 2017.03.02.

Némi túlzással az olasz élvonalbeli Palermo fociklubnál recseg-ropog minden. A csapat kieső helyen áll, a napokban pedig 25 év után lemondott Maurizio Zamparini elnök, aki szorgalmazta Balogh Norbert és Sallai Roland leigazolását. Vajon a két magyar játékos jövője is veszélybe került a klubnál?

– Igaz, hogy Zamparini nagyon támogatta a két fiút, de nem hiszem, hogy az elnökváltás miatt hátrányt szenvednek majd a srácok – magyarázta a Borsnak Sallai Tibor, Roland édesapja, aki hónapokig segítette fia boldogulását Szicíliában.

Salátadísz

Zamparini uralkodása negyed évszázada során negyven edzőt „fo­gyasz­tott el”, az utóbbi két idényben hetet. Egyik benyögése szerint Anglia kinyírja az itáliai futballt, mert fiatal tehetségeit bagóért lopja el. Másik kritikája saját edzőit illette: „Ezek arra valók, hogy kasztrálják őket, és a heréiket egy olaszos saláta tetejére pakolják dísznek”.

A 75 éves exelnök egy angol-amerikai befektetői csoportnak passzolja tovább a Palermót, amely késhegyig menő harcot vív a bennmaradásért. Talán a túl nagy tét miatt kapott a két magyar fiatal a múltban kevesebb bizonyítási lehetőséget.

– Pedig ugyanígy tudtak futballozni, mint most, amikor játszatják őket, de a korábbi edző, Roberto de Zerbi egyszerűen keresztülnézett a fiamékon – adott hangot nemtetszésének Sallai apuka, aki büszke Rolandra, hogy a múlt hétvégén a Sampdoria ellen el akarta végezni a tizenegyest. – Ezerből 999 büntetőt értékesít. Ezt is berúgta volna, ha nem veszi el tőle a lehetőséget a csapattársa. Most már mindegy, Roland beletörődött, hogy nem segíthetett. Nem az a típus, aki ügyet csinál egy ilyen kényes szituációból.

Sallai Tibor szerint akkor sincs egyébként tragédia, ha a Palermo kiesik, mert a szerb menedzser, Zoran Lemics készen áll, hogy esetleg új csapatot találjon a fiának.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek