A nem is olyan távoli jövőben játszódó színdarab, a Tagadj, tagadj, tagadj! szerint tiszta eszközökkel már nem lehet atlétikai világversenyt nyerni. A Hatszín Teátrumban bemutatott új Orlai Produkció egy futónőről, Eve-ről szól, aki olimpiai bajnok akar lenni, és ezért mindenre hajlandó. Új edzőnője, akit Ullman Mónika alakít, pedig ki is használja ezt, és ráveszi a géndoppingra, amivel valóban aranyérmes lesz.
S habár korábbi riválisa feljelentése alapján meghurcolják, végül nem tudják rábizonyítani a csalást, érvényesül ugyanis az örök tétel: az doppingol, aki megbukik. Márpedig Eve és mestere módszere olyan forradalmian új, amire a doppingellenőrök még nincsenek felkészülve. A darab szándéka szerint nem ítélkezik, a végén a nézőnek nem sok illúziója marad.
– Sportolókkal, edzőkkel és orvosokkal is beszéltünk a darab kapcsán, interjúkat, dokumentumfilmeket néztem lebukott sportolókról. Ez nemcsak közelebb hozott a témához, de árnyaltabbá is tette a képet számomra – mondta a főszereplő sportolónőt alakító Lovas Rozi.
– Azt a kérdést viszont, hogy sportolóként én hogyan döntenék hasonló helyzetben, csak akkor tudnám hitelesen megválaszolni, ha elvégeztem volna azt a mérhetetlen mennyiségű munkát, és feláldoztam volna az egész életemet egy célért. Mivel ez az én esetemben nem áll fenn, könnyen tudom azt mondani, hogy soha nem doppingolnék. Annál is inkább, mert ugyan az általa életre keltett Eve az aranyérmeit végül nem veszti el, sok minden mást viszont igen...
