Sport

Amerikába csalogatják a magyar úszólányt

szs

Létrehozva: 2018.12.09.

Bár honi vizes körökben akadtak olyan szakvélemények, melyek szerint a Dunaharaszti úszó-szakosztályának egyik élversenyzője, Kurdi Zsófia 17 évesen túl idős ahhoz, hogy érdemleges eredményt szállítson, erre az ifjú hölgy alaposan rácáfolt.

Amerikába csalogatják a magyar úszólányt

Trénere, Lőrinczi György két dolgot jól csinált, és jól csinál. Egyrészt járja azt a szakmai utat, ami a jelek szerint gyümölcsöző, másrészt sose adta fel a Zsófiba vetett hitét.

– Az Érden élő kislány egészen kiváló fizikai képességekkel rendelkezik – újságolja a mester. –  A 180 cm-es magasságához 68 kg-os testsúly párosul, ráadásul olyan hosszú karokkal áldotta meg a természet, ami a mi sportágunkban roppant előnyös.

Kurdi serdülőként és ifiként szép csendben érlelődött, majd most, hogy immár a felnőttek mezőnyének tagja, mutogatja az oroszlánkörmeit. A minap 50 mellen 32 másodperc alá került, ami jelzés arra, hogy helyes úton járunk, ráadásul a sokszoros felnőtt válogatott Sztankovics Annával kettesben csak ők mutatnak az országban 32 mp alatti eredményt - magyarázta a tréner.

A jövőben főleg 50 és 100 m-es távokon várható Zsófitól kiugró remeklés, bár edzője úgy tippel, akár vegyes számokban is beverekszi magát a honi legjobbak közé.

– A jövő évi felnőtt vb-n számomra már kevés az, hogy magyar válogatottként induljon, egy jegyzett eredményt is szeretnék tőle valamelyik sprintszámban. Villámgyors magyar úszónőről elég régen hallhattunk, nos, tanítványom sprinternek ígérkezik .

Lőrinczi arra is büszke, hogy az Egyesült Államokban is felfigyeltek tanítványa eredményeire, az Auburn Egyetem már most ösztöndíjat kínál neki, csak ússzon náluk. Zsófia jövőbeni szakmájául a médiát szemelte ki magának, akik ismerik felvételeit, azt állítják: tehetséges fotós, esetleg azt tanulná az USA-ban.

Csakhogy a 2020-as tokiói olimpiáig szó sem lehet külföldi tanulmányokról, mert a honi edzésmunka további csodát tehet.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek