Sport

Tusup izompacsirtát akart faragni Bujdosóból

(szs)

Létrehozva: 2020.03.07.

Tusup izompacsirtát akart faragni Bujdosóból

Közismert, Shane Tusup, Hosszú Katinka volt férje és edzője tavaly négy hónapra olasz földre csábította Bujdosó Zsombor úszót. Az együttműködésük azonban enyhén szólva nem volt gyümölcsöző, mert amióta a 15 éves srác visszatért korábbi edzőjéhez, Lőrinczi Györgyhöz, az eredményei ugrásszerűen javultak. 

A Dunaharasztitól a Vasashoz átigazolt úszótréner a Borsnak elárulta: a nemrég Bulgáriában lebonyolított edzőtáborozáson megdöbbentette, hogy a Tusupot faképnél hagyó ifjú időeredményei milyen sokat javultak. 

– Január óta irányítom újra a felkészülését, és nem hiszek a stopperórámnak! Zsombi a terhelés ellenére 400 gyorson a 4:14 perces Tusup-féle időt 4:06-ra módosította, míg 400 vegyesen is frenetikus, hiszen 4:42-ről 4:38-ra gyorsult – büszkélkedett Lőrinczi.

A szakember a tanítványától megtudta, hogy Tusup az olaszországi tréningjei során túlzottan sok tornatermi foglalkozást iktatott műsorba, az izomépítést erőltette. 

– Csakhogy Zsombor nem az a fajta sportoló, akinek erre van szüksége. Mondtam is neki tréfásan, milyen jó, hogy hazatért, mert amerikai edzője testépítőt vagy más típusú izompacsirtát faragott volna belőle – kritizálta kollégáját Lőrinczi.

A Lőrinczi–Bujdosó kapcsolat harmonikus, amire bizonyíték: bulgáriai napjaik egyhangúságát oldandó vérre menő pókercsatákat vívtak.

– Előzetesen megállapodtunk arról, hogy a vesztes kénytelen elviselni a győztes részéről egy bal csapottat. Mivel Zsombi sokat veszített, kapta is az ütéseket szép számmal – viccelődött a szakember. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek