Bár negyvennyolc válogatottbeli gólja közül tizenötöt fejjel szerzett az egykori angol labda- rúgósztár, Gary Lineker, a 80-as évektől kihagyta a tréningeken a fejesek gyakorlását.
A tizenéves Lineker tehetséges focista volt. Nagyapja, Stanley Abbs szintén rúgta a labdát, de már ötvenévesen Parkinson-kórban szenvedett. A kis Gary akkor még nem törődött azzal, hogy milyen bajt okozhat a nehéz focilabda ütése a fejelő játékosoknak. Pedig a nagypapa orvosai egyértelműen kijelentették, hogy betegségét az edzéseken és a meccseken a túl gyakori fejelés okozta.
Amikor 18 éves voltam, a Leicester City tréningjein olyan labdát kaptunk, amely újonnan könnyen fejelhető volt, de hamar lekopott a felületéről a védőborítás
– emlékezett a labdarúgó. – Így hamar megszívta magát vízzel, nehéz lett, mint a sár, éreztem is, hogy a fejesekbe belefájdult a fejem. Aztán kitaláltam, hogy inkább csak csúsztatom a fejbúbommal a labdát, bevallom, kerültem a homlokkal való fejeléseket.
Ez is érdekelheti!
Érdekességként említi, hogy elődei közül például Bobby Charlton, Nobby Stiles és Martin Peters is mesélt neki arról, hogy a túl kemény labda káros, ez lehet az oka annak, hogy több egykori angol játékos szenved Parkinson- vagy Alzheimer-kórban.
Nem akartam agykárosodást szenvedni, féltettem az egészségemet
– folytatta Gary Lineker. – Ezért a válogatottban Terry Venables és Bobby Robson kapitányoktól kikönyörögtem, hogy csakis lábbal érhessek a labdához. Persze, ha nagyon kellett, hiába is féltem, azért belefejeltem egyszer-egyszer a labdába.
Lineker imádja a bokszot, de már nem néz összecsapásokat, mert mint mondta, az ütések arra emlékeztetik, mintha vizes labdával vernék a fejét.
A mai futballedzőknek azt tanácsolom, ne gyakoroltassák a gyerekekkel a fejelést. A felnőttek pedig majd eldöntik, vállalják-e a veszélyt.
