Sport

Törös elárulta, miért lehet Milák újra olimpiai bajnok

szs

Létrehozva: 2021.07.30.

Jól ment Milák Kristófnak a 100 m-es pillangóúszás középdöntőjében is. Az a három magyar szaktekintély, akiket a szombat hajnali 3.30-kor kezdődő tokiói fináléról kérdeztünk, nem zárja ki, hogy újabb aranyéremmel gazdagodik.

Milák Kristóf 50.31, az amerikai Caeleb Dressel 49.71 mp-es idővel ért célba a középdöntőben, következésképpen óriási rangadó ígérkezik kettejük között.

Selmeci Attila, Milák mestere óvatos, úgy véli, Kristóf, aki 200-on már aranyérmes, ezúttal is dobogóra áll.

Nagy kérdés, Dressel milyen rajtot vesz – fogalmaz Selmeci.

Milák Kristóf véleménye:

Örültem neki, hogy úszhattam, jól éreztem magam, bár kicsit fáradtan. A középdöntő előtt időben ébredtem, igaz, a buszutazás kicsit kifárasztott.

Az első 50 méteremen a 23.7 mp baromi lassú. A budapesti Eb-n 50.18-at tudtam, akkor 23.5 mp-cel kezdtem. A második ötvenen hiába vagyok gyors, 23.2-23.3 mp kellene az első ötvenre. Ezt fel kell építeni, el kell bírni az első ötvenet, és ha az megvan, jó idő és jó eredmény lesz a vége. Dresselt végignéztem, de nem árulom el, hogy tetszett-e.

Törös Károly, aki jelenleg Svájcban edzősködik, úgy érzi, Milákban több az energia.

A középdöntőben látottakból kiindulva Kristófban 1-2 tizeddel több van. Idegek nélkül harcos, tehát nyerhet  – véli Törös.

Hargitay András világbajnok, egykori szövetségi kapitányunk:

Ha a startja és az első 50 métere dinamikus, majd a fordulója a helyén van, a második ötvenen meglepi az amerikait, mert Kristófot nem nyomja lelki teher. Van arra esély, hogy kétszeres bajnokként tér haza.

Verrasztó Zoltán olimpiai ezüstérmes:

Amennyiben Dressel a hajrára besavasodik, Kristófé a babér .

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek