Tippmix Minifoci

Rekkenő hőség, elképesztő csaták: az Airnergy történelmet írt a Tippmix Minifoci Magyar Kupában

Bors

Létrehozva: 2023.07.17.

A fővárosi csapat indulási jogot nyert a szeptemberi bulgáriai EMF Euro Cup-ra.

 

Július 16-án Csepelen került megrendezésre a Tippmix Minifoci Magyar Kupa nagydöntője, ahova a sorozat korábbi négy selejtezőjéből nyolc csapat jutott be. A történelmi kupasorozat fináléja hatalmas izgalmakat és az Airnergy sikerét hozta. 

Ezzel a budapesti csapat indulási jogot nyert a szeptemberi bulgáriai EMF Euro Cup-ra és a magyar bajnoki címért is harcba szállhat majd. 

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa első, hajdúszoboszlói állomása az SZPCDSE-ECECE sikerével ért véget pünkösdhétfőn. A ceglédberceli csapat mellett a másik döntős H-Terasz jutott a július 16-án megrendezésre kerülő nyolccsapatos budapesti nagydöntőbe. 

Ezt követően Csepelen bombaerős mezőny jött össze, végül óriási izgalmak után a győztes Szilasi és Barátai és az ezüstérmes Lázár Lovaspark kvalifikált magát az országos fináléba. 

Az MK-sorozat harmadik állomásán győztes Todor Pet Bau Team Kft. és az ezüstérmes Futottak Még örülhetett Tápiószentmártonban, majd legvégül Balatonfűzfőn Airnergy FC és a H.O.P.E. harcolta ki a szereplést a fináléban. 

Nem csoda, hogy a kispályás foci rajongói már nagyon várták július 16-i időpontot, és az Origo élő közvetítésének köszönhetően azok is egész nap élvezhették a jobbnál jobb mérkőzéseket, akik a rekkenő hőségben nem tudtak kilátogatni a minifutball-válogatott bázisaként is szolgála csepeli helyszínre, ahol a finálé zajlott. 

Vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődött meg a Tippmix Minifoci Magyar Kupa-döntőjének első mérkőzése, rögtön egy igazi rangadóval, ugyanis a Szilasi és Barátai és az SZPCDSE-ECECE feszült egymásnak. Mindkét csapatban több magyar válogatott játékos is szerepelt, így nem csoda, hogy jó meccset láthatott a szép számú közönség, és egygólos ceglédberceli sikert. 

Ezt követően is kiváló mérkőzések voltak a csoportkörben, annak ellenére, hogy a nyári hőség nem könnyítette meg a játékosok dolgát. Az A-csoportban az SZPCDSE-ECECE a Szilasi legyőzése után a másik két összecsapását is megnyerte, így kilenc ponttal, hibátlan mérleggel jutott tovább. A Szilasi az elvesztett első mérkőzést követően legyőzte a H-Teraszt és a Lázár Lovasparkot is, így második helyen ment a négy közé. A H-Terasz lett a harmadik, míg a futsal NB I-es és NB II-es játékosokkal felálló Lázár Lovasrpark némi meglepetésre pont nélkül fejezte be a nagydöntőt. 

A Lázár Lovaspark nem jutotott tovább a csoportból / FOTÓ: LADÓCZKI BALÁZS - ORIGO

A B jelű négyesben A H.O.P.E. két sikerrel nyitott, a Futottak Még csapata két vereséggel, míg a Todor egy siker mellett egy vereséget könyvelhetett el. A csoportkör utolsó fordulójában a Futottak Még nem tudott javítani és a számukra tét nélküli meccsen 7-1-re kaptak ki a Todortól. Az utolsó csoportmeccsen az Airnergy és a H.O.P.E játszott sorsdöntő meccset. Mivel az előbbi nyert, így három hatpontos csapat lett végül a csoportban, így a minitabella döntött, ahol nem számítottak a Futottak Még elleni eredmények. Ebből végül az Airnergy és a H.O.P.E jött ki jól, ez pedig azt is jelentette, Todor búcsúzott a tornától. 

Az elődöntőben a H.O.P.E. az SZPCDSE-ECECE együttesével, míg az Airnergy a Szilasi és Barátaival találkozott. 

A H.O.P.E.-SZPCDSE-ECECE mérkőzés első percei nagy taktikai csatát hoztak, egyik csapat sem mert nagyot kockáztatni. A 10. percben szerzett vezetést az SZPCDSE-ECECE Horváth Richárd öngóljával, de nem sokáig örülhetett a ceglédberceli együttes, ugyanis Seregy Tamás szinte azonnal egyenlített. A válogatott játékos a 12. percben újra villant, így már a H.O.P.E.-nál volt az előny (1-2). A maglódi csapat a második félidő elején kiválóan tartotta az előnyét, a taktikus játékkal nem tudott mint kezdeni az SZPCDSE-ECECE. Ez így volt a folytatásban is, a végén előbb már a kapus, Bohony Bálint is többször előre merészkedett, majd Kövesdi Zsomborral próbált 6 az 5 ellen játszani a hátrányban lévő együttes.

 Ez sem hozott sikert, így a H.O.P.E. jutott a döntőbe. 

Döntőig menetelt a H.O.P.E. / FOTÓ: LADÓCZKI BALÁZS - ORIGO

A másik elődöntőben már a 4. percben előnyhöz jutott az Airnergy a Szilasi és Barátai ellen, Dévényi Dániel lőtt elképesztően nagy gólt a kapufa segítségével (1-0). Az első játékrész végén Szabó Patrik duplázta meg az előnyt. (2-0). A Szilasi próbált váltani a folytatásban, de a rivális nagyon okosan tartotta a kétgólos előnyét. Egészen a 20. percig, amikor a csapatkapitány, Szilasi Milán szépített (2-1). A folytatásban nagyon nyomott a Szilasi, az Airnergy már csak a védekezésre koncentrált. 

Újabb gól azonban már nem esett – hiába volt Szilasi Milánnak is egy nagy ziccere még -, így az Airnergy jutott a fináléba. 

A finálé előtt lejátszották a bronzmeccset, ahol Barabás Miklós vezetésével 4-0-ra nyert meg az SZPCDSE-ECECE, így éremmel távozhatott a ceglédberceli csapat, míg a Szilasi és Barátai a negyedik helyen végzett. 

A döntőt – amelynek az érdekessége, hogy a balatonfűzfői állomás fináléjában és itt Csepelen a csoportkörben is találkoztak a csapatok - a H.O.P.E. kezdte jobban, előbb Nagy Gábor a gólvonalról tisztázott fejjel, majd a kapufa mentette meg az Airnergy együttesét. A folytatásban is maglódi csapat irányított, az Airnergy próbálta tördelni a játékot. A 10. percig kellett várni az első gólra, amikor Sós Márkó szerezte meg a vezetést a H.O.P.E. együttesének (0-1). Három perccel később Szabó Patrik révén egyenlített is az Airnergy, így kezdhettek mindent előröl a csapatok (1-1). 

H.O.P.E. - Airnergy FC mérkőzés volt a döntőben / FOTÓ: LADÓCZKI BALÁZS - ORIGO

A második félidő elején azonnal betalált és fordított az Airnergy Földi Botond találatával (2-1), így ekkor a H.O.P.E. került nehéz helyzetbe. A maglódiak azonban nem adták fel, főleg Seregy volt veszélyes, de az Airnergy kontrái is sok veszélyt tartogattak. A 18. percben aztán érkezett Kerek Norbert és egyenlített (2-2). Az elképesztő izgalmaknak itt még nem volt vége, szinte azonnal jött Gabura Alexander gólja – bele is sérült a lövésbe a játékos - és már 3-2-re vezetett az Airnergy. 

A maglódiak a végén 6 az 5-ben is támadtak a végén, de Sztojka Márk egy kontra végén eldöntötte a meccset, így az Airnergy nyerte a kupát (4-2). 

Az Airnergy a sikerével indulási jogot nyert a szeptemberi bulgáriai EMF Euro Cup-ra és a magyar bajnoki címért is harcba szállhat majd. 

A történelmi kupanap nem csak a csapatok, de a jelenlévők számára is sokáig emlékezetes élmény marad, amely igazi minifoci ünnep volt. Nem szabad elfelejteni, hogy kiegészítő programként 20 csapatos amatőr tornát is szervezett az MK-döntő mellé a Minifutball Szövetség, így a budapesti és környékbeli kispályás csapatok mindamellett, hogy amatőr szinten játszhattak egymással, közben megnézhették a legjobb minifoci csapatok összecsapásait is a centerpályán.

„Szövetségünk számára hatalmas előrelépés, hogy idén a Mediaworksszel és Szabadfölddel közösen megszervezhettük a Tippmix Minifutball Magyar Kupát! Az pedig, hogy 

a sorozat döntőjét élőben adta az Origio Sport, remélem sokak számára segített még jobban megismertetni és megkedveltetni a minifocit és a jövőben még többen csatlakoznak a vérkeringésbe. 

Ne feledjük október 26-án világbajnokság kezdődik az Egyesült Arab Emirátusokban, melyet az M4Sport közvetít, és reméljük, minél többen ülnek majd le a televízió képernyői elé" - mondta Pinkóczi Tibor, az Országos Minifutball Szövetség alelnöke. 

„Nagyon nehéz nap volt. Nem titkolt célunk volt, hogy kupagyőztesek legyünk. Az első mérkőzésen 1-0-ra kikaptunk, ezt követően mérkőzésről mérkőzésre fejlődtünk. Nagyszerűen védekeztünk, egész tornán kevés gólt kaptunk. Iszonyatosan örülünk a sikernek. 

Büszkék vagyunk rá, hogy a a Tippmix Minifooci Magyar Kupában mi leszünk az első címvédők. Ezt hangsúlyoztam a srácoknak végig.

 Maradéktalanul teljesítették az elvárásokat, nagyon büszke vagyok rájuk” – mondta Gabura Gyula, az Airnergy csapatvezetője. 

A kupagyőztes Airnergy FC / FOTÓ: LADÓCZKI BALÁZS - ORIGO

„Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, mindenki óriási melót tett bele a mai sikerbe. Nagyon meleg volt, ez is sokat kivett a csapatból, de nem lehet okunk a panaszra. Meccsről meccsre gondolkoztunk, de de a balatonfűzfői torna után már azért szóba került, mi lenne, ha megnyernénk ezt a szép nagy kupát. Szerencsére sikerült. Nagyon jó csapatok voltak. Eszméletlen érzés, hogy újra én lettem a legjobb játékos, de ebben a csapatnak is hatalmas érdeme van, nagyon jó a közösség” 

- mondta Földi Botond, a torna legjobb játékosa. 

„Meg vagyok elégedve a csapattal, mindenki maximálisan odatette magát. Most az, hogy egy meccsen nem jött ki a lépés, az benne van. Nyilván nyerni akartunk, de most ennyi volt benne és a harmadik hely összejött. Megpróbálok mindig maximumot hozni, talán ha picivel többet hozok, akkor meglehetett volna a siker is, de így is örülök. A csapatnak is köszönhetem ezt a díjat” – árulta el a nagydöntő legjobb kapusa, Bohony Bálint. 

 

07.16. vasárnap: Döntő, Csepel
A finálé résztvevői:
- SZPCDSE-ECECE
- H-Terasz
- Szilasi és Barátai
- Lázár Lovaspark
- Todor Pet Bau Team Kft.
- Futottak Még
- Airnergy
- H.O.P.E. 

 

Eredmények, csoportmérkőzések:

Szilasi és Barátai – SZPCDSE-ECECE 0-1

H-Terasz - Lázár Lovaspark 4-3

Todor Pet Bau Team KFT - Airnergy FC 1-0

H.O.P.E. - Futottak Még 4-3

Szilasi és Barátai - H-Terasz 3-0

SZPCDSE-ECECE - Lázár Lovaspark 2-0

Todor Pet Bau Team KFT – H.O.P.E. 1-3

Airnergy FC - Futottak Még 4-1

Szilasi és Barátai - Lázár Lovaspark 6-3

SZPCDSE-ECECE - H-Terasz 4-0

Todor Pet Bau Team KFT - Futottak Még 8-1

H.O.P.E. - Airnergy FC 0-2

Elődöntők:

SZPCDSE-ECECE - H.O.P.E.1-2

Airnergy - Szilasi és Barátai 2-1

Bronzmérkőzés

SZPCDSE-ECECE - Szilasi és Barátai 4-0

Döntő

Airnergy - H.O.P.E. 4-2

Tippmix Minifoci Magyar Kupa, nagydöntő, Csepel, végeredmény:

1. Airnergy

2. H.O.P.E.

3. SZPCDSE-ECECE

4. Szilasi és Barátai

Különdíjasok:

A torna legjobb kapusa: Bohony Bálint (SZPCDSE-ECECE)

A torna legjobb játékosa: Földi Botond (Airnergy)

A torna gólkirályai (4 gól): Jáger Roland (Szilasi és Barátai), Bita Mátyás (Todor), Szabó Patrik (Airnergy), Kerek Norbert (H.O.P.E.), Seregy Tamás (H.O.P.E.) 

Májusban indult a minifoci teljesen új versenysorozata, a Tippmix Minifoci Magyar Kupa, amelynek minden állomásával kiemelten foglalkozott majd az Origo! A kupasorozat nagydöntőjét pedig élőben követhették nyomon az Origón a kispályás foci szerelmesei!

A Magyar Minifutball Kupa támogatója a TIPPMIX! 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek