HAZÁNKLÁNYA

"Darabka Magyarország" - Szoboszlaiék miatt ment szabadságra Szabina

LL

Létrehozva: 2024.06.14.

Szabina évek óta ott él, ahol a magyar válogatott megszállt. Semmi köze a labdarúgáshoz, de most két hét szabadságot vett ki a mieink miatt.

Elbűvölte a helyieket az Európa-bajnokságra készülő magyar futballisták közvetlensége és emberközelisége a válogatott szerdai nyílt edzésén – derül ki egyöntetűen a német lapokban megjelent helyszíni riportokból. Marco Rossi szövetségi kapitány játékosainak barátságos viselkedése is kellett ahhoz, hogy a mintegy 600 fős publikum igazi népünnepélyen érezze magát (a jelentések szerint a jegyhez jutott szerencsések létszámának duplája is kíváncsi lett volna Weiler im Allgäu új sztárjaira). 

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik és társai óriási közönségsikert arattak                Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet

A kéttucatnyi helyi önkéntes rendező egyike, Horváth Szabina a hangosbemondó segítőjeként, magyarul szólt a jelenlévőkhöz. A 33 éves magyar nő immár hét éve él a dél-német községben. A helyi Allgäuer Zeitungnak nyilatkozva többek között elmondta magáról, hogy valójában semmi kötődése a focihoz, mégsem véletlen, hogy most önkéntes segítőnek jelentkezett a válogatott miatt.

– Egyszerűen itt akartam lenni. Külön ezért vettem ki két hét szabadságot.

Számomra ez most egy darabka Magyarország 

– mondta Szabina a magyar válogatott helyiek által nagy örömmel várt ottlétéről.

A magyar válogatott Eb-csoportmeccsei:

Június 15., 15.00 (Köln): Magyarország–Svájc

Június 19., 18.00 (Stuttgart): Németország–Magyarország

Június 23., 21.00 (Stuttgart): Skócia–Magyarország

(Az első és második helyezettek mellett a négy legjobb csoportharmadik is továbbjut a nyolcaddöntőkbe.)

Tegyük hozzá: remélhetőleg Szoboszlai Dominikék továbbjutnak az Eb bitang nehéz A csoportjából, és ez esetben a kéthetes szabadságát megtoldhatja újabb jó pár nappal (az utolsó csoportmeccsünk június 23-án lesz Skócia ellen, a nyolcaddöntőket pedig június 29. és július 2. között rendezik).

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek