Gyász

Most jött: a betegséget nem tudta legyőzni, elhunyt a sikeres magyar sportoló

Bors

Létrehozva: 2024.07.24.

Rövid betegség után 50 évesen hunyt el. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a saját halottjának tekinti.

Ötvenéves korában elhunyt Szabó Krisztián, korábbi rövidpályás gyorskorcsolyázó, aki a sportágban éveken keresztül a szegediek és a junior válogatott, illetve gyorskorcsolya sportágban a női válogatott vezetőedzőjeként dolgozott.

A magyar szövetség honlapjának szerdai beszámolója szerint Szabó rövid betegség után hunyt el. Szabó Krisztián szülővárosában, Debrecenben kezdett el korcsolyázni, rövidpályás gyorskorcsolyázóként képviselte a magyar színeket olimpián, világ- és Európa-bajnokságon, valamint téli Universiádén. Tagja volt a 2001-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerző férfiváltónak, majd a következő évben indulhatott a Salt Lake City-i téli olimpián.

Sportolói pályafutása után dolgozott a Szegedi Korcsolyázó Egyesület vezetőedzőjeként, tanítványai közé tartozott - többek között - Lajtos Szandra, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia és Oláh Bence. Hosszú éveken keresztül irányította a short track junior válogatottat, munkája során számos junior világbajnoki éremmel és Európa-kupa dobogóval járult hozzá a magyar korcsolyasport sikereihez.  A 2023/24-es szezontól a női gyorskorcsolya válogatott vezetőedzőjeként erősítette a szövetséget. Szabót a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a saját halottjának tekinti.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek