Bizonyíték

Sokkoló fotók, így nézett ki gyerekként a botrányhős Imane Helif

LM

Létrehozva: 2024.08.02.

Imane Helif eddig kétségkívül az idei olimpia legnagyobb botrányát okozta azzal, hogy biológiailag férfiként minősítve a női ökölvívók 66 kilogrammos súlycsoportjában. Az algériai sportolóról most előkerült néhány gyerekkori fotó.

Imane Helif a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (IBA) versenyein nem indulhat, mert biológiailag nem minősítették nőnek, az ötkarikás játékokat viszont a Nemzetközi Olimpiai Bizottság rendezi, amely zöld utat adott a versenyzőnek. Első mérkőzésén 46 másodperc alatt intézte el olasz ellenfelét, Angela Carinit, aki a vereségét követően elsírta magát, és igazságtalan nevezte, hogy ilyen keretek között kellett a ringbe lépnie. Helif ellenfele a negyeddöntőben a magyar Hámori Luca lesz, aki ellen szombat délután (nagyjából 17:20-tól) lép ringbe. A gyűlölethullámba kerülő algériain most gyerekkori fotókkal próbálnak segíteni.

A férfias bokszolónő, Imane Helif (balra) követkző ellenfele a magyar Hámori Luca lesz szombaton
Imane Helifet gyerekkori fotókkal próbálják meg tisztára mosni Fotó: AFP

A közösségi médiában futótűzként terjedtek el azok a fotók, amiken Helif még gyerekként szerepel. Ezzel szeretnék azt bizonyítani az ő pártját fogók, hogy a sportoló igenis nő.

A Magyar Nemzet írásából kiderül, a tesztoszteronszintje a férfiakét nem éri el, de jóval magasabb, mint a nőknek. Ugyanakkor a férfiakra jellemző XY-kromoszómával rendelkezik. A Magyar Olimpia Bizottság (MOB) nem nézi ölbe tett kezekkel az eseményeket és közleményt adott ki a botránnyal kapcsolatban.

„A MOB elnöke haladéktalan egyeztetést kezdeményezett a NOB sportigazgatójával a helyzet tisztázása érdekében. Ugyancsak egyeztetünk az Olasz Olimpiai Bizottság vezetőségével, és más, a sportágban érintett nemzeti olimpiai bizottságokkal. Nemzeti olimpiai bizottságként tiszteletben tartjuk a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabályait, ugyanakkor kiállunk a női sportolók esélyegyenlősége és a tisztességes verseny mellett” – áll a közleményben.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek