Szoboszlai Dominik

A szurkolók már döntöttek, Szoboszlai Dominik nincs ott a kezdőcsapatban

SK

Létrehozva: 2024.10.01. 19:30

Módosítva: 2024.10.01. 19:52

A Liverpool focicsapata szerdán folytatja szereplését a Bajnokok Ligájában. Van olyan szurkolói oldal, amely szerint Szoboszlai Dominik a cserepadon lesz a Bologna ellen.

A 25. Bajnokok Ligája-meccsére készülhet Szoboszlai Dominik. A Liverpool magyar játékosa remekül kezdte az idei, megreformált sorozatot. Az AC Milan ellen az első fordulóban 3-1-re megnyert meccsen gólt szerzett, ez eddig az egyetlen találata a szezonban. Elképzelhető azonban, hogy Szoboszlai a Bolognával vívott, hazai találkozón (szerda, 21.00).

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik a Milan ellen betalált Fotó: John Powell

Szoboszlai a csapat mind a hat idei bajnokiján kezdett, rajta kívül Ryan Gravenberch és Alexis Mac allister alkotja a masszív középpályás hármast. Ez a trió remekül muzsikált eddig az idén. A magyar játékos a hétvégi, Wolverhampton elleni bajnokin nyújtott gyengébb teljesítményt, egy nagy helyzetet is kihagyott. Ekkor érkeztek kritikus hangok a szurkolói körökből.

Szoboszlai Dominik csak csere lehet

A Liverpool "nyolcasa" eddig egyedül a West Ham United elleni Ligakupameccset hagyta ki, akkor 5-1-re nyert a gárda. A pozíciójára betett Diogo Jota lubickolt új szerepében, de érdekesség, hogy a portugál támadó szintén nincs ott a szurkolók Bologna elleni "kezdőjében". A Rush the Kop oldal úgy véli, ezúttal Curtis Jones-szal lesz teljes a középpályása. A cikk szerzője szerint Szoboszlaira sok panasz lehet a szezonban, a kispadra valószínűleg a pihentetés miatt kerülhet. Ha így is lesz, csereként biztos szerephez jut majd Szoboszlai Dominik a Liverpoolban.

Üres ígéretek, becsapott szurkolók

Háborognak a szurkolók, amiért az RTL az előzetes ígérete ellenére már a Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójából sem tűz műsorra egyetlen mérkőzést sem az RTL HÁROM csatornán, a társaság csak előfizetéses streamen adja a meccseket. Az eddigi adatok alapján az RTL-nek jelentős ráfizetés a három évre 12-13 milliárd forintért megvásárolt közvetítési jog. A Sport TV a helyzet nyertese, amely minden játéknapon akár négy találkozót is műsorra tűzhet hatalmas nézettség mellett. Részletek a Magyar Nemzeten olvashatók.

 

Hirdetés:Meddig jutnak Szoboszlaiék?

A magyar futballszurkolók számára a Liverpool szereplése a BL-ben egy külön kupasorozatnak felel meg. Szoboszlai Dominik szereplése ugyanis sokkal kardinálisabb kérdés, mint az, hogy kié lesz a BL-trófea. Hacsak a kettő nem esik majd egybe, azaz a Liverpool megnyeri a legrangosabb kupasorozatot. A fogadók rendszerint szeretnek kisebb-nagyobb összegeket tenni a magyar válogatott csapatkapitányát felvonultató Vörösökre is. BL-meccsek fogadásaival kapcsolatos infók itt!

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek