Fradi

"Nem voltam lesen" - Varga Barnabás nem kertel, elvették a Fradi gólját

SK

Létrehozva: 2024.10.03. 21:02

Kétszer is betalált a Tottenham ellen a Fradi csatára, mégis 2-1-re kikapott a magyar együttes az Európa-ligában. Varga Barnabás az elvett gólról is beszélt.

Fantasztikus meccsen kapott ki 2-1-re az óriásit harcoló Ferencváros az Európa-ligában a Tottenhamtől. A Fradi legjobb csatára, Varga Barnabás kétszer is betalált: az első gólját utólag les miatt elvették, majd a 90. percben csak szépíteni tudott.

 

Varga Barnabás
Varga Barnabás óriásit játszott a Tottenham ellen Fotó: Origo

Varga Barnabás nem volt boldog

 

A támadó keserűen beszélt arról, nem tudja, miért vették el az elsó gólját, mely 0-0-nál született.

Nem voltam lesen, nem éreztem, hogy előrébb lettem volna. Nekünk kellett volna szereznünk az első gólt, erre meg is volt az esélyünk. Aztán egy lecsorgóból ők találtak be. Azt gondolom, hogy helytálltunk, mindent megtettünk, nem volt szerencsénk, s ne feledjük, a Tottenham volt az ellenfél

- mondtaVarga, aki büszke volt a gárda teljesítményére.

A Tottenham részéről az első félidőben Pape Sarr talált be, majd a folytatásban Brennan Johnson lőtte a másodikat. Pascal Jansen együttese két 2-1-es verséggel rajtolt - az Anderlecht és a Tottenham ellen -, így nulla ponttal áll a Fradi az Európa-ligában.

 

Hirdetés: Dübörög az El!
 

A Ferencvárosnak köszönhetően ismét van magyar csapat európai kupában a csoportkörben. A magyar bajnok illusztris csapatokkal játszik hétről hétre. Olyan sztárcsapatokkal csap össze a Fradi, mint a belga Anderlecht, az angol Tottenham, az ukrán Dinamo Kijev, vagy a német Eintracht Frankfurt. Az ellenfelek között találjuk még a görög PAOK, a svéd Malmö, a francia Nice, vagy a holland AZ Alkmaar együttesét. A fogadási kedv rendszerint megugrik, amikor van magyar csapat valamely európai csoportkörben. Az El-lebonyolításnak köszönhetően ezúttal sok rangos találkozón szoríthatunk és fogadhatunk. Részletek az El-ről itt.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek