A mentők sem tudtak segíteni rajta.
Szerdán este holtan találták a TV JOJ szlovák színészét, Lukáš Hoffmannt, aki több ismert sorozatban és műsorban is szerepelt. A 47 éves Hoffmann holttestét Pozsonyban, a Panónska utcában találták meg egy sátorban. A helyszínre rendőrök és mentők is érkeztek, de már nem tudtak rajta segíteni.
Hoffmannt a Panelák című sorozatból ismerhet, de olyan sorozatokban is feltűnt, mint a Mafstory vagy az Odsúdené. Korábban több bűncselekményt is elkövetett, valamint drogfüggő is volt, de miután sikerült letennie a szert, a TV JOJ esélyt adott neki a műsoraiban.
2018-ban viszont ismét előjött a függősége. Intenzíven edzett, de ugyanakkor erős hátfájdalmakkal is küzdött. Tudta, hogy ha akár egy fájdalomcsillapítót is bevesz, ismét visszatérhet a régi útra. Egy ponton viszont már képtelen volt elnyomni a fájdalomcsillapítás utáni vágyat. Akkor a csatornának úgy nyilatkozott, hogy noha orvoshoz fordult, egyre inkább kezdtek eluralkodni a függőséggel kapcsolatos gondolatai - írja a Paraméter.