Szoboszlai Dominik klubválasztása, döbbenet a magyar öltözőben, Hosszú Katinka a csúcson maradt. Ezek voltak a Borsonline legolvasottabb sport témájú cikkei a héten.
A szerdai, Newcastle-Liverpool angol bajnoki kapcsán szóba került Szoboszlai Dominik 2023-as klubválasztása is. A magyar labdarúgónak akkor éppen a két klub közül kellett döntenie. Dominik a Liverpoolt választotta, mely a gyengébb szezonja után összeszedte magát, a bajokságban sokáig a végső győzelemért is harcban állt, ám végül harmadik lett, emellett megnyerte Angol Ligakupát. A Newcastle viszont nem tudott szintet lépni, és elkezdett beleszürkülni a mezőnybe. Tavaly a hetedik helyen végzett a PL-ben, idén egyelőre csupán a 11. pozícióban szerénykedik a tabellán, miközben a Liverpool kilenc ponttal vezet az Arsenal és a Chelsea előtt.
Az már csak a hab a tortán, hogy a Newcastle tavaly Szoboszlai helyett végül Sandro Tonalit szerződtette (közel 60 millió euróért/24 milliárd forint), akit viszont szeptemberben rögtön egy évre eltiltottak sportfogadás miatt.
Szoboszlainak bejött a kockáztatása, és kényelmes helyzetből várhatja a szerda esti párharcot. A Liverpool a legutóbbi hat összecsapását egyaránt megnyerte a Newcastle ellen, a "Szarkák" legutóbb 2021 áprilisában szereztek pontot a vörös mezes együttes ellen.
A teljes cikket ide kattintva olvashatod el.
December 10. és 15. között Budapesten rendezik az úszók rövidpályás világbajnokságát. Az eseményen az olimpiai bajnok magyarok közül Kós Hubert lesz ott. A háromszoros aranyérmes Hosszú Katinka nem versenyez a Duna Arénában, de bizonyos szempontból a mai napig ott van a csúcson.
Katinka ugyanis a 25 méteres medencében rendezett vb-k történetében a legtöbb, tizennyolc világrekordot állított fel! A mögötte második helyezett amerikai Ryan Lochte 11-gyel követi őt. Ugyanezen két szuperklasszis az összesített éremtermések első három helyén ismét feltűnik: Lochte az éllovas 21 arany-, 10 ezüst- és hét bronzéremmel (összesen 38), ennél klasszisunk tizeneggyel kevesebbet mutat fel, az Iron Lady 27 medáliáiának megoszlása: 17, 8, 2. Kettejük közé ékelődik a második helyezett jávai, suriname-i származású holland hölgy, Ranomi Kromowidjojo 28 dobogós pozíciójával (14, 9, 5).
A teljes cikket ide kattintva olvashaod el.
A női kézilabda-válogatott nagy eséllyel bejuthat az Európa-bajnokság elődöntőjébe. Volt egy pici hullámvölgy Észak-Macedónia ellen, az első félidőben csak egy góllal vezettek a magyarok, és Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány elárulta, a szünetben összekapták magukat a lányok.
"Nem sikerült felpörögni az első félidőben, elmaradtak az ütközések, faultok, késtünk lerohanásban. Szoktam emelni a hangomon, de most nem tettem meg a szünetben, mert ők is szégyellték magukat. Nem kell bántani senkit, megbeszéltük a hibákat, és ezt visszakaptuk a második félidőben, bele melegedtünk, lezártuk a területeket, minden működött, a széleken és a kapuban jók vagyunk" - fogalmazott az M4 Sportnak Golovin.
A teljes cikket ide kattintva olvashatod el.