A Ferencváros az egyenes kieséses szakaszban folytathatja a labdarúgó Európa-ligában, miután 4-3-ra legyőzte az Alkmaart.
A Ferencváros 4-3-re verte az Alkmaart csütörtökön. Az első félidőben 3-0-ra elhúzott a Fradi, és úgy tűnt, nem kerülhet bajba. Tíz perccel a vége előtt is 4-1-re vezetett, azonban a hajrát elrontotta. A hollandok a 90. perc után két gólt szereztek, sőt, 4-3-nál Varga Ádám hatalmas bravúrral védett egy holland lövést. Gyakorlatilag rajta múlt, hogy a Ferencváros végül megőrizte előnyét, és 4-3-ra nyert. Az FTC kapusa a meccs után az M4 Sportnak elmondta, még mindig bosszús az utolsó percek miatt.
- A három gólt három helyzetből rúgták, ez nagyon bánt, frusztrált vagyok, úgy voltam vele, hogy a negyedik nem mehet be, bele tudtam tenni a jobb kezemet, és utána megkönnyebbülés és öröm lett úrrá rajtam. Az első félidőben nagyon jól játszottak a srácok előttem, ült a játékunk, jól folytak a támadások, szép gólokat rúgtunk. Ha választhatok, akkor a következő körben az AS Roma ellen játszanék - mondta Varga.
A zöld-fehérek a nyolcaddöntőbe jutásért az AS Romával, vagy a Viktoria Plzennel csapnak össze február 13-án és 20-án. A rájátszás első fordulójának párosítását pénteken sorsolják Nyonban.
A nyolcfordulós alapszakasz első nyolc helyezettje közvetlenül a nyolcaddöntőbe jutott, a 9-24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdenek meg a 16 közé jutásért.
Hirdetés: Dübörög az EL!
A Ferencvárosnak köszönhetően ismét van magyar csapat európai kupában, a csoportkörben. A magyar bajnok illusztris csapatokkal játszik hétről hétre. A fogadási kedv rendszerint megugrik, amikor van magyar csapat valamely európai csoportkörben. Az EL-lebonyolításnak köszönhetően ezúttal sok rangos találkozón szoríthatunk és fogadhatunk. Részletek az EL-ről itt.