Szoboszlaiékat levadászná az Arsenal; a Liverpool magyar sztárja Párizsban dőzsölt; Dárdai nélkül maradhat a legatyásodott Hertha. Ezek voltak a Bors legnépszerűbb sporthírei a héten.
Szoboszlai Dominikkal kapcsolatban egy-egy labdarúgással és magánélettel foglalkozó hír vitte a prímet olvasóinknál a mögöttünk hagyott héten.
A Liverpool magyar sztárja mellett Dárdai Pál és fiai berlini sorsa is sokakat foglalkoztatott. Íme, mutatjuk a Bors legtöbb látogatót vonzó sporthíreit február 3. és 9. között!
Egy elmaradt meccse ellenére is hatpontos előnnyel vezet a Liverpool az Arsenal előtt az angol labdarúgó Premier League tabelláján. Ennek ellenére Szoboszlai Dominik csapata nem legyinthet a legfőbb riválisára. A második helyezett londoniaknál úgy gondolják, eljöhet még az ő idejük. A címvédő Manchester City 5-1-es legyőzése meghozta az étvágyukat a bajnoki elsőségre.
A Liverpool nagyon együtt van, kiváló csapat, s egyelőre hiába várjuk, hogy hibázzon. De nem adjuk fel, megyünk utánuk, vadászunk rájuk, majd kiderül, hogy mennyire bírják el a nyomást
– mondta Declan Rice, az Arsenal középpályása.
A teljes cikket ide katintva olvashatod el!
*
Párizs ikonikus pontján tűnt fel Szoboszlai Dominik. A Liverpool magyar focistája a múlt hétvégi bajnoki után utazott el a francia fővárosba szerelmével, Buzsik Borkával. Nem sokáig maradt titokban, hol szállt meg az álompár: a szép menyasszony közösségi oldalára feltöltött képekből kiderült, hogy a szerelmesek Párizs egyik előkelő szállodájában, a Hotel Plaza Athenee-ben szálltak meg. Az ötcsillagos hotel az Eiffel-torony közelében, a Montaigne sugárúton található.
Szoboszlaiék előkelő lakosztálya átszámítva egymillió forint körüli összegbe kerül egy éjszakára. A hotel leírásából kiderül, hogy csak néhány lakosztályból látható tökéletes pompájában az Eiffel-torony, így könnyen kitalálható, hogy Szoboszlaiék a magasabb kategóriából választottak. A szobában 5 féle párna szolgálja a kényelmes alvást, a minibárokban pedig 80 féle italból lehet választani. Maga a szálloda több hollywoodi szuperprodukció helyszíne volt, itt forgatták például a 2003-as, Minden végzet nehéz című mozit Jack Nicholson és Diane Keaton főszereplésével.
A teljes cikket ide katintva olvashatod el!
*
Idén sem jön össze a feljutás a Hertha Berlin számára a német másodosztályban. A német gárda a múlt hétvégén az utolsó Regensburg otthonában kapott ki 2-0-ra, s továbbra is csak a 12. helyen áll a tabellán. A klubnál a nyáron földindulás várható, 17 játékos távozhat az első keretből, köztük a magyar válogatott labdarúgók, Dárdai Márton és Palkó is. Öccsük, Bence már tavaly nyáron továbbállt Wolfsburgba.
A Hertha 2023 nyarán esett ki a másodosztályba, ott az első szezonban Dárdai Pállal nem tudtak visszajutni az élvonalba, a magyar tréner helyére érkező Christian Fiéllel pedig rosszabbul szerepelnek a berliniek. Könnyen lehet, hogy az exedző két fia sem marad a klubnál: Dárdai Márton azok között van, akiket Bundesliga-csapatok figyelnek, ő így visszatérhet az élvonalba. Bátyja, Palkó elégedetlen a helyzetével, a kevés játékperc miatt dühös, ezért mindenképpen távozna.
A teljes cikket ide katintva olvashatod el!