A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-32-es döntetlent játszott a társházigazda Svédország ellen az kézilabda-Eb középdöntőjében, a végjáték pedig botrányba fulladt. Szita Zoltán vitatott helyzeténél a német játékvezetők videózás után sem ítéltek hétméterest, ez pedig végleg megpecsételte a magyar válogatott sorsát. A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) most úgy határozott, hogy hivatalos levélben fogalmazza meg észrevételeit a játékvezetéssel kapcsolatban, és ezt elküldi az európai szervezetnek - írja a Mandiner.

Már a helyszínen jeleztük, hogy számunkra nem csak bosszantó, hanem kiábrándító lezárása is volt az egyébként fantasztikus mérkőzésnek. De nem álltunk itt meg, Ilyés Ferenc elnök is beszélt az EHF-vezetőkkel
- mondta Horváth Gabriella, az MKSZ főtitkára, majd megerősítették, hogy lesz következménye a férfi kézilabda-válogatottunkat érintő játékvezetői döntéseknek a hétvégén zárult dán, norvég, svéd közös rendezésű Európa-bajnokságon.
Hangsúlyozták, az elmaradt hetes nem óvási alap, és nem is ez a cél, de az ügyben ennél többet már nem tehetnek. Beszédes ugyanakkor, hogy a két német játékvezető számára ez volt az utolsó mérkőzés a tornán, ezt követően hazautaztak.
Csoportkör:
Magyarország-Lengyelország 29–21
Magyarország-Olaszország 32–26
Izland-Magyarország 24–23
Középdöntő:
Magyarország-Svájc 29-29
Magyarország-Svédország 32-32
Szlovénia-Magyarország 35-32
Horvátország-Magyarország 27-25
Magyarország így a tizedik helyen zárt, és ezzel nem jutott be a legjobb nyolc közé, amivel az előzetes célkitűzést sem teljesítette. A tornát végül Dánia nyerte, a gárda 34-27-re verte Németországot a döntőben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.