<p>Hosszú út áll még előtte, mely alatt meg kell tanulnia kontroll alatt tartania azon félelmeit, hogy kétéves kisfia, Máté csak vele van biztonságban. A műsorvezető életét kislánya elvesztése után Máté tette teljessé.</p>
Pont a nyaralásán sikerült utolérnem az interjú miatt. Hol tölti a vakációját?
A szüleim vidéken, Kunszentmártonban laknak, ritkán tudunk találkozni, és mivel most ünneplik az ötvenedik házassági évfordulójukat, az egész család több napra összegyűlt náluk, és mi ezt kötöttük össze a nyaralással.
És újra gyerekké vált?
Egy kétéves kisfiú anyukájaként ezt nem mindig tehetem meg, de bizonyos tekintetben igen. Az anyukám ilyenkor kényeztet, ez nagyon jó érzés. Évközben és most is azt csinálja, hogy abból, amit főzött, kiszed egy adagot, felcímkézi és lefagyasztja. Ezek a szeretetcsomagok nagyon jól tudnak jönni, ha nincs időm főzni vagy épp fáradt vagyok hozzá.
Ön is mindenféle finomsággal kényezteti a kisfiát, Mátét?
Igen, de nem túlzóan. Nem vagyok az az öko- és biopiacra járó típus. Elmúltam negyvenéves, amikor Mátét szültem, és a várandósság alatt én is jobban odafigyeltem magamra, fontossá vált, hogy egészségesen táplálkozzam. Beállt az a rend az életemben, hogy naponta ettem zöldséget, gyümölcsöt, ezt a mai napig tartom, és Mátét is erre szoktattam. Ha pedig mondjuk főzeléket készítek neki, akkor azt nem liszttel csinálom, hanem visszasűrítem. Arra nagyon figyelek, hogy a kánikulai időszakban is elegendő vizet fogyasszon. Néha azért bele kell csempésznem a vizébe egy kis százszázalékos narancslevet és az is fontos, hogy naponta egyen levest. Aztán a nap végén jövök rá, hogy én alig fél liter folyadékot ittam… Ilyen az anyuka-élet.
Negyvenéves elmúlt, mire a kezében tarthatta Mátét. Az életkora és a tragikus előzmények, azaz miután kislányát négyévesen egy betegség miatt elvesztette, nem izgult a várandósság alatt?
Nem. Végtelen nyugalom lett úrrá rajtam. Nem stresszeltem semmin. Persze a szokásosnál több orvosi vizsgálaton vettem részt, és odafigyeltem magamra, de tudtam: minden rendben lesz. Szerencsére a testem nem egy negyvenes, hanem egy harmincas nő fizikai és egészségi állapotában van, így emiatt sem aggódtam. Ezzel persze nem arra szeretnék bárkit is buzdítani, hogy negyven felett szüljön, csupán azt mondom, a történtek fényében ajándékként éltem meg a várandósságot. Adélka küldött nekem egy kisfiút, érzem, hogy van kapocs kettejük között. Boldogok vagyunk, azonban bármennyire is szeretném, tudom, nem lesz Máténak kistestvére, mert a sorsot nem szabad kísérteni.
A sorsot? Hisz abban, hogy a sorsunk előre meg van írva?
Ténylegesen nem. Amikor ez történt, haragban álltam a világgal. Nem találok magyarázatot arra, hogy miért kell egy négyéves kislánynak elmennie. Nem keresek misztikus okokat. Mondták, hogy az előző életeimben tett hibáimért így fizetek, én ebben nem hiszek.
Aggódós anyuka?
Túlaggódós. Máté szerencsére kicsattan az egészségtől, azonban érthető okokból nagyon féltem. Sokat kell még tanulnom az elengedés terén. Meg kell tanulnom, hogy merjem másra bízni, kontroll alá vonni a félelmeimet, azt, hogy a kisfiam csak velem van biztonságban. Egyelőre még a játszóterezést is nehezen viselem. Elképesztő, mit művelnek ott a gyerekek, és az anyukák csak lazán beszélgetnek eközben. Szóval, lazulnom kell.
Mindig őszintén beszélt kislánya elvesztéséről. Miért érezte szükségét, hogy megossza a nyilvánossággal az önt ért tragédiát?
Abban az időben még Szegeden dolgoztam, és viszonylag kis körben voltam ismert. Ők természetesen tudták, mi történik a mikrokörnyezetemben. Adélka halála után úgy gondoltam, a munkában fogok kiteljesedni, arra fogok koncentrálni, és nem szerettem volna, ha a magánéletem miatt ítélnek meg, sajnálnak. Tudtam, hogy talpra kell állnom. Éreztem, hogy Adélka mindennap velem volt és van a mai napig is, fényképeken és beszélünk is róla. Nem tudom elfogadni a távozását. Máté nagyon sokat segít nekem ebben. Azt azonban leszögezném, ő nem kompenzálja Adélkát. Nem azért született. Ő más egyéniség, más gyerek. Nekem Adél is a gyermekem. Azt szoktam mondani, hogy van egy égbeli és egy földi angyalkám. Az apukájával jó kapcsolatot ápolok, együtt próbáljuk feldolgozni a lehetetlent, és ő is örül Máténak.
A gyereknevelés rengeteg stresszel jár, ahogy a tévézés is. A közszolgálati televízión a Ridikül című beszélgetőműsor háziasszonyaként láthatjuk. Hogy oldja az önre nehezedő nyomást?
Nekem még senki nem tudott hatásos módszerrel szolgálni, pedig a munkám során sokszor tettem fel én is ezt a kérdést a különböző szakembereknek. Ráadásul Máté rosszul alvó kisgyerek, így még az sincs, hogy éjszaka kipihenem magam, regenerálódom, és nappal legalább a fáradtság nem győz le. A párom az, aki segít ebben. Vele meg tudom beszélni a gondjaimat, sikereimet, és az együtt töltött minőségi idő feltölt és feledteti az esetleges rosszat. Úgy érzem, Sanyi személyében rátaláltam a lelkem másik felére. Ráadásul sokáig a mozgás is hiányzott az életemből, pedig nagy futó és családi kerékpározó vagyok. Máté kilenc hónapos korától ott ült mögöttem a kerékpáron, így a napi terhet ezzel is ki tudom engedni magamból, ha van rá időnk.
Kritikus önmagával szemben?
Maximalista vagyok. A Ridikülhöz hasonló műsorom még nem volt, így sok mindent meg kellett tanulnom. Például azt, hogyan figyeljek egyszerre négy emberre. A kérdéseimre adott válaszaik sokszor újabb kérdéseket vethetnek fel, így erre külön koncentrálnom kell. Már sikerült ráállnom egy útra, kitapasztaltam, mit hogyan csináljak a felkészülési időszakban és a forgatásokon egyaránt, olyan Dióssy Klárisan. Szerencsére a nézettség nagyon jó. Az emberek szeretik ezt a műsort, de nyilván tízből tíz ember engem sem szerethet…
Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
