Apró jelek. Talán fel sem tűnnek, vagy ha mégis, nem tulajdonítunk nekik különösebb jelentőséget a rózsaszín szemüvegen át. A Bors górcső alá vette az aggasztó személyiségtípusokat dr. Domján Mihály családterapeutával, aki leszögezte: a saját bizonytalanságainkra ne a másiktól várjunk igazolást, éppen ezért csak akkor kezdjünk párkapcsolatba, ha önmagunkkal tisztában vagyunk. S utána se csak az érzelmeink alapján válasszunk, döntésünkben legyen tudatosság!
A felelősséghárító
Egy párkapcsolat elején a békesség kedvéért egyszer-kétszer talán lenyeli az ember, ha rátolják a felelősséget, ám ez idővel komoly feszültségforrás lehet. A felelősséghárítóban nem tudatosult, hogy elvárások helyett tennie is kell. A felelősségtől való félelem mögött gyakran az áll, hogy az illető nem meri önmagát adni, és a múltban él.
Ha ilyen a párunk, tegyük nyílttá a helyzetet, szabjunk időkeretet a változáshoz, és éreztessük a másikkal, mit veszíthet, ha nem leszünk mellette. Ez segíthet neki megváltozni, ahogy az is, ha megtanulunk nemet mondani a felelősséghárításaira.
A megmondóember
Kezdetben akár még vonzó is lehet a határozottsága, mellyel magabiztosságot sugároz és biztonságot ad. Ám mindez csak addig pozitív, amíg rá nem jövünk, hogy a párunkból hiányzik a nyitottság és a rugalmasság, s számára a párkapcsolat nem rólunk, hanem róla és rólam szól.
Mit tehetünk, ha ilyen a kedvesünk? Ne idealizáljuk tovább, ne hagyjuk, hogy minket és az ötleteinket lesöpörjön, mert az effajta beletörődés szörnyű következményeket hozhat a szorongástól kezdve a dühkitörésen keresztül a depresszióig és a fizikai megbetegedésig.
A büntető
Késtél, nem mosogattál el – haragszom rád, sőt megbüntetlek! Mi állhat emögött? Lehet otthonról hozott példa, ahol nem ismerték az egyenrangúságot, csak az alá- és fölérendeltséget, s attól várták a kapcsolat stabilitását. Lehet tudattalan folyamat is, ami nagyfokú tehetetlenségről és eszköztelenségről árulkodik. S előfordulhat, hogy aki büntet, azért teszi, mert áldozatnak látja magát élete valamelyik színterén.
A megoldást az jelentheti, ha vázoljuk a fentieket a másiknak. A kapcsolat pedig csak úgy maradhat meg, ha az illető feladja az áldozatszerepét, vállalja a sebezhetőségét és persze egyenrangú félként kezeli a párját.
A kígyót-békát kiabáló
Lehord a sárga földig, aztán bocsánatot kér, hogy nem úgy értette… A szakember szerint az ilyen személyiséget csak a játszmázás tartja életben, s inkább konfliktusokat generál, mint hogy beszélgetne a párjával. Így próbál kiutat találni a szakítás elől.
A szenvedő fél jól tudja: a kapcsolatuknak vége, ha nem sikerül megérteni, hogy a veszekedések helyett vitákra van szükség, melyekben nem a másik megbántása a cél, hanem a közösen hozott, mindkét fél számára elfogadható egyezségek.
A zsaroló
Hamisítatlan párkapcsolatfüggőről beszélünk. Nem árt tudatosítani magunkban, hogy csak azt lehet zsarolni, aki hagyja magát. Ami pedig a közös vagy egyéni túlélést illeti: mindkét félnél legyen helyén az önértékelés, s mindenki vállalja a felelősséget önmagáért és a viselkedéséért.
A pofozkodó
Akinek egy párkapcsolaton belül eljár a keze vagy szavakkal bánt, azt a tehetetlenség és a félelem keríti hatalmába. Az agresszív ember retteg attól, hogy kevés és nem kell a másiknak.
Az önelfogadás hiányával való szembesülés és a dühterápia csodákra képes. Ahogy a nagy kérdés feltevése is: én uralom az érzéseimet vagy fordítva? S hogy mit tehet az, aki ilyen emberrel él együtt? Mondja ki: csalódtam benned. Amíg nem tudja szavakba önteni a csalódottságát, addig elfogadni sem képest azt.
A fájdalom hercege
Mártír és nebáncsvirág egy személyben, aki az egész életét tehernek éli meg. A másik feladata az lenne, hogy őt boldoggá tegye, ami reménytelen vállalkozás. Inkább támaszra vár, mintsem biztonságot ad, párjának hol a bánatával, hol a hisztériájával megy az idegeire.
A háttérben sokszor a le nem zárt múlt és az egoizmus található. A realitásokkal kell szembesíteni, éreztetni vele, hogy szeretjük, de ne menjünk bele a saját világa megváltásába.
