Test és lélek

Ezek a csillagjegyek a legönzetlenebbek karácsonykor

Bors

Létrehozva: 2020.12.20.

Mutatjuk, melyik csillagjegyek a legönzetlenebbek karácsonykor.

Ki az, akinek ajándékát boldogan és nyugodt szívvel, sőt várakozva bontogathatod? Ki az, akivel élmény lesz az ünnep? Mutatjuk, kikre hat a leginkább önzetlenül az év legcsodásabb néhány napja.

Halak

A Halaknál önzetlenebb csillagjegy szinte nincs is. Magát háttérbe szorítva az számára a legfontosabb, hogy szeretteinek örömet okozzon. Még akkor is, ha ezért komoly áldozatokat kell hoznia. Nemcsak csodás ajándékra számíthatsz tőle, hanem arra is, hogy megvigasztal, ha valami miatt elszomorodnál az ünnepen, és egészen biztosan kiáll melletted, ha valaki a rokonok vagy ismerősök közül kellemetlenséget találna mondani. Nagy az esélye, hogy szegény fáradt és túlhajszolt lesz az ünnepen, mert hajlamos rá, hogy túlvállalja magát, és jó eséllyel komoly energiákat fektetett az előkészületekbe. Segíts neki, hogy ő is feltöltődhessen, és magára is jusson némi ideje a sok sürgés-forgás közepette.

Rák

A Ráknak meggyőződése, hogy neki kell mindenről és mindenkiről gondoskodnia. Környezete problémáit és nehézségeit annyira magára veszi, hogy saját magáról teljesen meg is feledkezik, ez pedig még akár egészsége rovására is mehet. Lételeme, hogy adjon, és rengeteget számít neki a család. Ezért aztán a karácsony tökéletesen az ő ünnepe. Elég lesz az arcára nézned, és látni fogod, hogy mennyire kisimulttá válnak a vonásai attól a boldogságtól, amely a családi kör és a meghitt órák miatt tölti el.

Oroszlán

Egojának középpontjában alapvetően önmaga áll, karácsonykor mégis megszállja őt valami magasabb érzés, és teljesen átszellemülten várja az ünnepet. Igen, ilyenkor is élvezi a dicséretet, és biztos, hogy várni fogja az elismerést főztjéért, megjelenéséért és a lakás dekorációjáért. De az oroszlán valójában rendkívüli módon szeret adni is, ráadásul kimondottan kreatív. Hegyeket képes megmozgatni azért, hogy kívánságaid teljesüljenek, és felejthetetlenné tegye a karácsonyodat.

Bak

Szinte az önfeláldozásig képes áldozatokat hozni, és biztosra veheted, hogy karácsonykor is mindent tökéletesen, precízen és jó előre megtervezett. Olyan ételt varázsol az asztalra, amiről pontosan tudja, hogy nagyon szereted, és olyan ajándékkal rukkol elő, amelyre már régóta vágytál. Még az esetleg terhesnek vagy kellemetlennek ígérkező rokonlátogatásokkor is ő lesz a villámhárító, hiszen semmiképp nem szeretne senkinek olyasmit mondani, ami akár csak kicsit is rosszul érint bárkit. Ezért számíthatsz rá, hogy elsimítja az összes kezdődő konfliktust.

Mérleg

Egészen biztosan számíthatsz rá, ha már kezd eleged lenni a bezártságból, a családlátogatásból és a kötelező körökből. Óvja és védelmezi környezetét, téged is szárnyai alá fog venni, ha már kezdenél elcsigázottá válni. Mivel nagyon diplomatikus, ezért kiváló és megbízható beszélgetőtársad lesz a vacsoraasztalnál, és pontosan fogja tudni, hogy kinek, mikor és mit mondjon. Arról nem beszélve, hogy angyali természete az ünnepen csak még jobban kiteljesedik.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek