Baktérium

„A kislányom megosztotta az e-cigijét a barátaival – néhány nappal később az orvosok azt mondták, hogy búcsúzzunk el tőle”

N.T.

Létrehozva: 2024.12.06.

Az édesanya összeomlott, amikor az orvosok közölték vele a diagnózist.

Egy anya megosztotta a szívszorító pillanatot, amikor az orvos azt mondta neki, hogy búcsúzzon el tinédzser lányától, aki súlyos fertőzést kapott, miután megosztotta a barátaival a vape-jét.

kórház, orvos, doktor
Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

A 18 éves Sian Alderton először azt hitte, hogy valami enyhe fertőzést kapott el, amikor megbetegedett, de édesanyja, Kerrie Durrant a Norfolk és Norwich Egyetemi Kórházba rohant vele, amikor piros foltok kezdtek megjelenni lánya testén. 

A kórházba érkezése után négy órával Sian-nél bakteriális agyhártyagyulladást diagnosztizáltak, majd négy napra mesterséges kómába helyezték.

Sian nagyon rosszul volt, és az orvosok is azt mondták, hogy nagyon rossz állapotban van. Fel kellett készülnünk a legrosszabbra, és el kellett búcsúznunk tőle, mivel esélyes volt, hogy nem ébred fel a kómából

– mondta a 36 éves Kerrie, majd így folytatta:

„Ebédidőben Sian fejfájásra panaszkodott, és észrevettem, hogy sok vizet iszik. Azt mondtam neki, hogy mozogjon egy kicsit, hogy jobban legyen, és ekkor Sian azt mondta: „Nem tudok mozogni, anya, fáj”. Ekkor vettem észre a piros kiütéseket a lábán és a hasán. Úgy néztek ki, mint a bárányhimlő vagy a rovarcsípés. Ekkor kezdtem el aggódni”.

A nő ezt követően elmesélte, hogy Sian mostohaapjával úgy döntöttek, hogy lányukat beviszik a sürgősségire, de ha már akkor tudta volna, amit most, akkor biztos mentőt hívott volna.

„A 20 perces autóút alatt Sian elkezdte fogni a fejét, és azt mondta: „Nagyon fáj”, majd egyre nagyobb kiütés jelentkezett a nyakán, ami már lila volt. Minden olyan gyorsan történt”.

Az édesanya éppen ezért szeretném felhívni az emberek figyelmét arra, hogy az orvosoknak meg kell találniuk a forrást, vagy azt, hogy honnan indult az agyhártyagyulladás baktériuma. A vizsgálatok során Sian arcüreggyulladás tüneteit mutatta, ami azt jelenti, hogy a betegséget valószínűleg nyálon keresztül kaphatta el, például vape-el, csókolózás vagy italok közös fogyasztása során.

Sian összesen 14 napot töltött a kórházban, és amikor hazatérhetett mindent végiggondolt, hogy  mikor kaphatta el a baktériumot. Saját bevallása szerint nem nagy ivó, így végül csak arra tudott gondolni, hogy 3 barátjával is megosztotta az elektromos cigijét.

Nem gondoltam semmi rosszra, mert a barátaim voltak

– mondta a fiatal lány, aki hozzátette:

Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy besétálok a kórház bejáratán. Tudom, hogy fájt a lábam, és nehezen tudtam mozogni, ezért egy kerekesszékbe ültem, de aztán elmosódott minden. Amikor néhány nappal később felébredtem, még mindig eléggé ki voltam ütve, de azt mondták, hogy bakteriális meningococcus vagy agyhártyagyulladásom van”.

Sian szerint nagy nagyon nehéz időszak volt ez a számára, de a családja, aki minden nap meglátogatta rengeteget segítettek neki.

Anyukám minden egyes nap eljött, és volt, hogy még bent is aludt velem, így nem voltam mindig egyedül

– írja a Mirror

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek