Rengeteg ember kezdi az új évet diétázós fogalmakkal, de az első pár hétben már el is vesztik az irányítást az egész dolog felett és inkább feladják. Ezért most elhoztunk pár trükköt, ami segíthet abban, hogy a diétát beépítsd az életedbe és ne maradjanak a megszegett fogalmak között.
Az újévi fogadalmaknál január elsején általában még a tetőn van a lelkesedés, de az elkövetkezendő hetekben sorra buknak el bennük az emberek. Az egyik leggyakoribb fogadalom a fogyás vagy egészségesebb táplálkozás megkezdése, de sokan elakadnak az egészben, ezért most elhoztunk pár tippet, amivel fogadalmad túlélheti a kezdeti megrázkódtatásokat.
Először érdemes kisebb célokat kitűzni, hiszen nem lehet pár nap alatt csodát tenni. Az első hónapban a 10 kilogramm fogyás helyett inkább egy kevésbé látható, de fejlődést mutató 0,5-1 kilogrammot tűzz ki.
A heti menü és a bevásárlólista lesznek a legjobb barátaid a diéta során. Ha összeírsz egy heti étrendet és ahhoz még bevásárlólistát is készítesz, majd a boltban ragaszkodsz a felírt dolgokhoz, akkor kevesebb esélye van annak, hogy olyan dolgokat veszel, amik nincsenek pozitív hatással a diétára vagy feleslegesek.
Ha egyből lemondasz hőn szeretet ételeidről, akkor csak rosszabb esélyekkel indulsz, hiszen szervezeted csak jobban fogja kívánni a megvont dolgokat. Érdemes először csökkenteni a cukorbevitelt, illetve több zöldséget és gyümölcsöt beépíteni az étrendedbe, de már ha a fehér lisztből készült dolgokat lecseréled teljes kiőrlésűre az is nagy előrehaladás.
Ha hirtelen csökkented a bevitt kalóriamennyiséget, akkor az hamar a károdra járhat. Érdemes tápanyag dús ételeket beilleszteni a táplálkozásodba, így nem csak a fogyást segíted, hanem lesz kelő energiád is a mindennapokhoz. Figyeld az adagok mennyiségét és a fehérjék, szénhidrátok és zsiradékok közti egyensúlyt.
A tartós és látható eredményekhez több hónap is kellhet, így érdemes a diétára úgy tekinteni, mint egy teljes életmódváltásra.
Barátaid és családtagjaid rengeteg motivációt tudnak neked nyújtani, ha veled csinálják végig az utat, de akkor is ha csak a nézők soraiból drukkolnak.
Írj naplót a változásokról és ünnepelj meg minden apró célt, amit elérsz.
Mindenkinek vannak rossz napjai, amikor becsúszik egy-egy csaló étel vagy nem úgy sikerül minden, ahogy szeretnéd, de ez ne tántorítson el a végső céltól.
Akkor láthatsz majd nagyobb eredményeket, ha a diéta mellé rendszeres testmozgást is párosítasz. Érdemes olyan sportot vagy mozgást választani, amit élvezünk, így nem csak a kalóriák égnek, de a hangulatod is javul - írta a Diéta és Fitnesz oldala.