Azt reméli, hogy ezzel csökkenthető a kockázat.
Egy szakértő saját édesanyja lesújtó diagnózisa után elárulta melyek azok az ételek, amelyeket a demencia megelőzése érdekében fogyaszt.
Tim Spector brit orvos és professzor nemrég nyíltan beszélt arról, hogyan tesz folyamatosan lépéseket annak érdekében, hogy megelőzze ezt a jellemzően időskorban jelentkező egészségügyi problémát. A Telegraph című lapnak írt véleménycikkében beszélt a betegségről, valamint arról, hogy ez hogyan érintette őt.
Elárulta, hogy 85 éves édesanyja már nem ismeri fel őt. Hozzátette, ez a tény arra késztette, hogy átértékelje, amit erről a betegségről tudni vél. Elmondása szerint, egyre több bizonyíték van arra, hogy az emberek késleltethetik vagy megelőzhetik a demenciát azzal, hogy megváltoztatják, milyen ételeket juttatnak a szervezetükbe.
Írásában elutasította azokat a felvetéseket is, amelyek szerint az emberek jelenleg egyszerű viselkedésbeli változtatásokkal meg tudják változtatni ennek a betegségnek a kialakulását.
Nem arról van szó, hogy keresztrejtvényt és sudokut kell kirakni, vagy kutyát sétáltatni. Az elmúlt évek kutatásai azt sugallják, hogy az agyban évekig csendben, alacsony szinten is fennmaradó gyulladás a memóriaromboló állapot egyik fő mozgatórugója, és hogy ez a sok ultra-feldolgozott, magas cukor- és zsírtartalmú ételt tartalmazó, rossz étrend következménye lehet. A kutatás szerint az agyi gyulladás a memóriaromboló állapot egyik fő okozója. Azt is tudjuk, hogy bizonyos ételek csökkenthetik a gyulladást, és így hosszabb ideig jó állapotban tarthatják az agyunkat
- magyarázta a szakember.
Tim Spector ezután kifejtette, hogy mostanában több diófélét és magot fogyaszt gyulladáscsökkentő tulajdonságaik miatt. Ez viszont segíthet a bélmikrobáknak olyan vegyi anyagokat termelni, amelyek az immunrendszerünkkel kölcsönhatásba lépve csökkentik a gyulladást az agyban. Azt is megjegyezte, hogy mindkettő kiváló omega-3 forrás, és elmondta, hogy emiatt több halat is eszik. Megjegyezte, hogy a kagylók is jók lehetnek a demencia megelőzése érdekében - írja az Unilad.