A kakaós tészta fehér töltelékkel vagy a sötét és a világos krémek találkozása mindig szemet gyönyörködtetővé teszi az édességeket. Cikkünkben három olyan finomság receptjét osztjuk meg, amelyek nemcsak, hogy egyszerű mutatós sütemények, de igazi ízorgiát okoznak a szánkban.
Készüljünk születésnapra, céges rendezvényre, vagy csak süssünk kedvtelésből, akadnak olyan egyszerű, mégis nagyszerű receptek, amelyek segítségével gyorsan varázsolhatunk elegáns finomságokat az asztalra. Ha biztosra akarunk menni, érdemes a fekete-fehér színekben pompázó édességekhez nyúlnunk, ez a színkombináció ugyanis alkalomtól függetlenül dekoratív megjelenést kölcsönöz a desszertjeinknek. Nézzük, melyek az olcsón és könnyedén összeállítható, fekete-fehér színekben készülő egyszerű és mutatós sütemények.
Narancsos-tejszínes csokikrém, a mutatós sütemények egyike Fotó: Rimma Bondarenko / shutterstock
A darabokra tördelt étcsokoládét tegyük tálba az olajjal együtt. Vízgőz fölött melegítsük addig, amíg teljesen folyékony nem lesz. Reszeljük bele a narancs héját.
A zselatinlapokat 5 percre áztassuk be hideg vízbe, majd nyomkodjuk ki, és tegyük egy kisebb méretű lábasba pár evőkanál vízzel együtt. Kevergetve melegítsük egészen forráspontig, ezután húzzuk le a tűzről. Vegyük le a tűzhelyről a megolvasztott étcsokoládét is, és forgassuk össze a kettőt.
A tojássárgáját keverjük habosra a cukorral, és ezt is adjuk a csokis elegyhez. Keverjük simára, majd hagyjuk kihűlni a krémet.
A hideg tejszín felét verjük fel, a lágy habot forgassuk a kihűlt csokoládékrémbe. Osszuk el a masszát 4 darab desszertespohárba, és tegyük be ezeket minimum 2 órára a hűtőbe.
Verjük fel a többi tejszínt is, és kanalazzuk a csokikrém tetejére. A narancshúst filézzük ki, és díszítsük ezzel, valamint pár szem kakaós keksszel a pohárkrémet.
Idő: 30 perc + hűtés
Energiatartalom: 1 adag 190 kcal
Whoopie pie túrókrémmel: nagyon látványos sütemény, mennyei ízekkel. Fotó: Hihitetlin / shutterstock
A tésztához a joghurtot habosítsuk ki a cukorral, az elhabart tojásokkal és a megolvasztott, langyosra hűlt vajjal. A lisztben keverjük el a kakaó- és a sütőport, 1 csipet sót, majd szitáljuk a tojásos elegybe, és alaposan keverjük el benne.
Az így kapott, sűrű masszát kanalazzuk egy cső nélküli habzsákba, és nyomjunk belőle sütőpapírral bélelt tepsibe diónyi korongokat úgy, hogy bőven hagyunk köztük helyet. 180 fokra előmelegített sütőben süssük 15-18 percig, majd hagyjuk kihűlni a tésztakorongokat.
A töltelékhez alaposan törjük át a túrót, keverjük ki a kétféle cukorral. Adjunk hozzá fokozatosan annyi tejfölt, hogy egészen sűrű, de kenhető krémet kapjunk. Ha túl sűrű lenne, még egy kevés tejföllel tökéletesítsük az állagát.
Kettesével tapasszuk össze a tésztakorongokat a túrókrémmel, és tálalásig tegyük be a hűtőbe a whoopie pie-okat.
Idő: 60 perc
Energiatartalom: 1 darab 220 kcal
Vaníliás kekszes torta: ez a mutatós sütemény olyan egyszerű, hogy még a sütőt sem kell bekapcsolnod. Fotó: Pixel-Shot / shutterstock
Vaníliás kekszes torta
Hozzávalók (8-10 szelethez):
80 g vaj
24 db vaníliaízű krémmel töltött kakaós keksz
4 zselatin lap
20 g keserű kakaópor (minél sötétebb színű)
250 g mascarpone (vagy natúr tejszínes krémsajt)
80 g porcukor
1 tasak vaníliás cukor
200 ml cukrozatlan habtejszín
csokidara
csokicseppek
Elkészítés:
Törjünk össze 20 darab kekszet egy késes aprítóban. Adjuk hozzá a kakaóport, valamint az időközben megolvasztott, majd langyosra hűlt vajat, és alaposan dolgozzuk össze.
Vékonyan nyomkodjuk a masszát egy 20 cm átmérőjű, alufóliával kibélelt, kerek piteformába úgy, hogy pereme is legyen, és tegyük be a hűtőszekrénybe 20 percre, hogy megszilárduljon.
A zselatinlapokat 5 percre áztassuk hideg vízbe, majd nyomkodjuk ki. Tegyük kis méretű lábasba, öntsük fel 3 evőkanál vízzel, és kis lángon melegítsük meg, de ne forraljuk. Végül húzzuk le a tűzről, és hagyjuk langyosra hűlni.
A mascarponét alaposan keverjük ki a por- és a vaníliás cukorral, majd csorgassuk hozzá a zselatinos folyadékot. A lehűtött tejszínt verjük lágy habbá, és forgassuk a mascarponéba. Simítsuk a megszilárdult kekszalapra, és tegyük vissza a formát a hűtőbe minimum 3 órára.
Tálalás előtt díszítsük a félretett kekszekkel, csokidarával és csokicseppekkel.
Idő: 30 perc + hűtés
Energiatartalom: 1 szelet 390 kcal
Bors-tipp: Tálalásig tároljuk a hűtőszekrényben a látványos süteményt.
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.