Szerelemben és háborúban mindent szabad? A szerelem meg tulajdonképpen maga is egy háború, nem?
Ahogy olvasom a mai híreket, ennek biztosan így kell lennie. Máshogy nem lehet magyarázat arra, hogy valaki évtizedek viszonzatlan szerelme után a Dunába vesse magát bánatában, mert nem tudja feldolgozni, hogy a vágy tárgya másra vágyna. De ugyanígy nem találok semmi kézzel fogható indokot arra sem, hogy egy prostituált beleszeretve a kuncsaftjába, teherbe esve tőle, tudatmódosító szerek hatása alatt elvetesse a babát, mert rájön, mégsem lesz jó apa abból, aki prostituáltakhoz jár.
Persze a szerelem, amilyen felszabadító érzés is tud lenni, olyan sötét verem is, amiben – pláne, ha viszonzatlan – úgy bolyong a szerelmes, mint az a bizonyos vak ló a gödörben. Még egy közhely jut eszembe: a szerelem öl, butít és nyomorba dönt.
Miért nincsenek közhelyek, versek, idézetek arra a fajta szerelemre, amiben minden rendben van, vagy ha vannak, nekem miért nem jutnak eszembe? A szerelem csak akkor létezik, ha fáj? És hol van a rózsaszín köd, a pillangók a gyomorban, itt csak méreg van a szájban. Ha Kelemen Anna, vagy a Csordás Ilona szerelmeit nézem, kénytelen vagyok azt hinni, hogy másfajta szerelmek nem is léteznek, mint amibe szerelmesek, szeretők, babáik is belehalnak – és ha nem vigyázunk, mi bámészkodók (katasztrófaturisták) is hamar utánuk mehetünk. Csak belenézünk abba a fenemély gödörbe, és már benne is vagyunk.
A szerelem háború a józan ész és a szív között, amiben nem jó sem az, ha a szív, sem az, ha az ész diadalmaskodik. Ma úgy olvasom, az egyik a Dunának visz, a másik a nőgyógyászhoz küretre.
