Hat éve nem járt a Vígszínházban Eszenyi Enikő miatt: Harkányi Endre meglepő lépésre szánta rá magát
A 87 éves színész utoljára tette meg ezt.
A 87 éves színész utoljára tette meg ezt.
A csinos műsorvezető évek óta Nürnbergben él párjával, Mátéval, akivel tavaly keltek egybe, és iker fiaival. Tavasszal a kis család új taggal bővült: megszületett férjével első közös gyermekük, a kis Freya Jázmin. Ada Angliában élő...
A Rettenthetetlen színészével ha találkozni szeretne valaki, mélyen a zsebébe kell nyúlnia.
Temetőben ismerte meg a feleségét, miközben az édesapja melletti sírra is vitt virágokat. Kiderült, hogy az az idegen elhunyt egy gyilkos volt.
Az Ázsia Expressz egykori versenyzője meglepő történetet osztott meg a múltjából.
A Kossuth-díjas színművésznő a koronavírus-járvány miatt az elmúlt másfél évben teljesen elzárta magát a külvilágtól, csak fodrászhoz ment el rendszeresen. Most azonban végre hosszasabban elhagyhatta otthonát.
Ambrus Attila a Borsnak korábban elmondta, hogy szeretné rendezni az édesanyjával való viszonyát, ugyanis gyakorlatilag ötven éven át egyáltalán nem tartották a kapcsolatot. Most azonban úgy tűnik, végre megtört a jég és szeretnék...
Végre magához ölelhette testvérét Köllő Babett. A Sztárban sztár leszek! mesterének éveket kellett várnia a találkozásra, Merse nem utazhatott haza Amerikából a koronavírus miatt.
A TV2 sztárja mindig is szeretett gyönyörű nők társaságában lenni. Így amikor megtudta, hogy Sydney van den Bosch Salgótarjánban van, máris meghívta ebédelni.
Azt is elmondta, mi volt a téma kettejük közöttük.