Aktuális

Összegyűjtöttük a legkisebb fővárosi eladó kégliket

K. Á.

Létrehozva: 2016.10.24.

<p>A nagyméretű luxuslakások piacával ellentétben igencsak pörgős a minigarzonoké: ezek akár egy nap alatt is gazdát cserélhetnek. Hogy miért? Mert jó befektetésnek számítanak: könnyen kiadhatók és (látszólag) kevesebb pénzbe kerülnek. Íme, Budapest három legkisebb eladó kecója!</p>

Milliós négyzetméterár

A netes keresőt szigorúan tíz négyzetméter alatti lakásokra állítottuk, és érdekes mód több aprócska ingatlant is találtunk. Ezeket általában cselédszobákból, üzlethelyiségekből és raktárakból alakítják ki – valamelyik még papíron is az. Az áruk elsőre alacsonynak tűnik, de ha megnézzük a méreteiket, egymillió forintos négyzetméterárról beszélünk.

Ha nem bízik a bankokban

– Mivel ma egy jó állapotú garzon bérlése kerül a lélektani határnak számító százezer forintba, így akár hatvanezret is elkérhet az albérlőtől egy 7–10 négyzetméteres lakásért a tulaj – kezdte a Borsnak Tamási Viktória ingatlanközvetítő, aki szerint nagyon sok külföldi is bérel és vásárol ingatlant a fővárosban, hiszen az európai pénztárcához képest ezek olcsónak mondhatók. – Tipikusan olyanok vesznek ilyen kis lakást, akiknek van pár milliójuk, de nem bíznak a brókercégekben és a bankokban, viszont szeretnék, ha fialna a pénzük. Erre ez tökéletes választás, hiszen lakni mindenkinek kell valahol – tette hozzá a szakértő.

És akkor íme, a lista:

A dobogó harmadik fokát egy Thököly úti, tíz négyzetméteres, csőlakként aposztrofált ingatlan szerezte meg, ami teljesen be van rendezve. 6,9 millió forintért konyhabútor, gardróbszekrény, tűzhely, mikró, mosógép, fekvőhely, függöny is a tartozéka. A közös költség 1500 forint, de a rezsi sem lehet nagyon magas. Üzlethelyiségként van bejegyezve.

A második legkisebb egy teljes körűen felújított minigarzon a Lehel utcában, ahová egy tisztasági festés után már lehet is költözni. Nyolc négyzetméter, a bútorok pedig az 5 millió 990 ezer forintos irányár részét képezik.

A legparányibb lakást Budán árulják 7,9 millióért, a Rómer Flóris utcában: hét négyzetméter, amelyhez tartozik egy kisebb galéria is egy ablakkal.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek