<p>Közel 8500 kilométerrel a kerekeiben kedd délután befutott a debreceni Roncsbárba az Északi-sarkkört meghódító két, több mint 25 éves kétütemű Trabant: Bolha és BoDoBács. </p>
Trabanton szállni élvezet – szól a dalban, amit bizonyára el is énekelt Tonhajzer Arabella és Mátó Zoltán, Kovács Péter és Soós Barbara trabis kalandjuk közben.
– A trabantos szerelmet Zoltán, a férjem hozta, mert neki van egy 2010-ben vásárolt, kilencvenes évjáratú modellje – kezdte a Borsnak Arabella.
– Egy veteránautó-találkozón futottunk össze Péterrel és Barbarával, és így négyesben terveztük meg a tizenkét országot érintő utat. A férjem egyik barátja meghívott minket Helsinkibe, és ezt a túrát gondoltuk tovább – emlékezett vissza Arabella.
Útjukra felfigyelt és követte a külföldi sajtó, ahogyan magánszemélyekhez és klubokhoz is eljutott a hírük, ezért hol ebédre, hol szállásra voltak „hivatalosak”, de nemegyszer főztek maguknak és aludtak kempingben, saját sátorban.
Dugig megpakolva
Minden eshetőségre felkészülve rengeteg dolgot vittek magukkal a csomagtartóban és a hátsó ülésen. Szponzortól kaptak tíz abroncsot és egy pótkereket, de feltankoltak alkatrészekből, és egy komplett motort is bedobtak, biztos, ami biztos alapon. Mivel keverék üzemanyagot külföldön sem lehet kapni, több doboz olajat is magukkal kellett vinniük.
Postán jön a trófea
A fiatalok örökké emlékeznek majd a csodálatos útra.
– Nagy gondunk szerencsére nem volt. Emlékezetes élményeink viszont annál inkább akadtak: Finnországban, Ouluban például belebotlottunk egy veteránautó-találkozóba, ahol többnyire amerikai kocsik voltak. Gondoltuk, körülnézünk. Bementünk a kapun, tettünk egy kört, amikor megállítottak a főszervezők, és azt mondták, le a kalappal, hogy ekkora útra indultunk ilyen kis autókkal. Miután eljöttünk, megkerestek, hogy ugyan nem voltunk ott az eredményhirdetésen, de kaptunk egy trófeát, amit utánunk küldenek – mesélte az egyik navigátor, Arabella.
Bírták a strapát
Többnyire a férfiak vezettek, a hölgyek pedig folyamatosan írták a úti beszámolókat. Általában 300-400 kilométert mentek naponta, de volt 450-500-as, éjszakába nyúló szakasz is. A 34 napos út legészakibb szeglete a norvégiai Lofoten volt, ahol nem kis kalandot kellett átélniük. Alig 20 kilométerre a szállástól, egy híd közepén defektet kapott BoDoBács. A csapat elővette a pótkereket és az emelőt, csakhogy a küszöb beszakadt. Az ácsorgás közben egy autóval megérkezett két norvég, aki két nagy műanyag szerszámosládát tolt a Trabi alá, de azok a súlytól összeroppantak. Egy kis tanakodás után megpróbálták a lehetetlent. A megpakolt autót megemelték, és Forma–1-es szerelőket megszégyenítő idő alatt kicserélték a kereket.
– Ami érdekes, hogy a kinti autópályán, ahol kilencvennel mentünk, soha nem kerültünk dugóba, sőt alig volt autó, itthon pedig Pesthez közeledve sikerült belefutnunk ilyenbe – emlékezett Arabella.
