Aktuális

Koronavírus - Hollandiában megtörtént az első haláleset, Belgiumban megduplázódott a fertőzöttek száma

MTI

Létrehozva: 2020.03.06.

Meghalt az első, újfajta koronavírussal fertőzött beteg Hollandiában, a szomszédos Belgiumban egy nap leforgása alatt megduplázódott a fertőzöttek száma, Spanyolországban pedig még két haláleset történt.

A holland közegészségügyi intézet (RIVM) pénteki tájékoztatása szerint az első halálos áldozat egy 86 éves férfi, akit egy rotterdami kórházban ápoltak, miután megkapta  az újfajta koronavírus okozta betegséget. Nem tudni, hogy ki fertőzte meg. A kórházban azonosították azokat a látogatókat és egészségügyi dolgozókat, akikkel a beteg érintkezett, és megvizsgálják, hogy ők is hordozói-e a vírusnak. A RIVM arra kérte a rotterdami kórházban fekvő betegek hozzátartozóit, hogy maradjanak otthon, amennyiben belázasodtak vagy hidegrázást éreznek, és szükség esetén elvégzik rajtuk is a teszteket. Hollandiában jelenleg 82 koronavírusos fertőzöttről tudnak, többségük Észak-Olaszországban járt. Az első fertőzöttet február 27-én azonosították, ő is Olaszországban járt.

A belga egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint péntekre több mint a duplájára, 109-re nőtt a fertőzöttek száma. Csütörtökön 441 tesztet végeztek, és 59 új fertőzöttet találtak. Az újonnan azonosított vírushordozók jórészt az Olaszországból érkezett fertőzöttek családtagjai, vagy olyanok, akik valami úton-módon kapcsolatba kerültek velük, és már Belgiumban kapták el a fertőzést. A minisztérium a fertőzöttek számának további növekedésével számol.

Spanyolországban két újabb halálos áldozata van a koronavírus-fertőzésnek: egy 76 éves férfi egy madridi, egy 87 éves férfi pedig egy zaragozai kórházban hunyt el pénteken. Velük együtt már öt halottja van a kórnak.

Fernando Simon, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: mindkét újabb áldozat a Covid-19 vírusfertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozott életkora és egyéb, krónikus betegségei miatt. A spanyol fővárosban elhunyt férfi egy idősek otthonából került kórházba, az intézményben további 19 embernél mutatták ki a fertőzést, így működését azonnal felfüggesztették. A dél-európai országban a fertőzöttek száma 345, a legtöbben, 137-en a madridi tartományban kapták el a betegséget. Az országban eddig tízen gyógyultak meg a fertőzöttek közül. Mivel 92 százalékban behurcolt esetekről van szó, a spanyol egészségügyi hatóságok nem rendeltek el korlátozó intézkedéseket.

Az egyiptomi egészségügyi minisztérium pénteki tájékoztatása szerint 12 koronavírusos fertőzöttet azonosítottak egy nílusi kirándulóhajón, amely Asszuánból tartott a déli Luxor városában. Fertőzöttek ugyan, de egyiküknél sem jelentkeztek betegségre utaló tünetek. Eddig az észak-afrikai országban három vírushordozóról tudtak, és egyikük már teljesen meggyógyult.

A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek