Aktuális

Maradj Otthon! fesztivál: Ákos, az AWS és Metzker Viki várják szombaton

Bors

Létrehozva: 2020.03.28.

A kezdeményezés szombati napján kívánságműsor, élő bejelentkezések és stúdiófelvételek várják a nagyközönséget.

Szombaton újabb produkciókkal folytatódik a Maradj Otthon! fesztivál. A hétvége első napján változatos programok várják az otthonmaradókat.

Délután három órától Ember Márk folytatja a szokásos karanténkultot, amelynek során Darren Shan A rémségek cirkusza című regényét olvassa fel. Este hét órától Siklósi Örs és az AWS tart kívánságműsort élő videóban, nyolctól Ákos stúdiófelvételeit nézheti meg a nagyközönség, kilenc órától pedig Metzker Viki szórakoztatja a még ébren levőket.

Maradj Otthon! fesztivál március 21-29-ig tart, ez idő alatt minden este értékes és szórakoztató programokkal várják az érdeklődőket a képernyők előtt. Célja, hogy a klubok, fesztiválok milliós létszámú közönségét – fiatalokat és idősebbeket – ráébresszék arra, hogy ezekben a nehéz hetekben-hónapokban be kell tartaniuk a szabályokat és otthon kell maradniuk. Ebben ismert előadóművészek segítenek, akik minden nap értékes programokkal zenével várják az otthonülőket.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek