Aktuális

Ők lépnek színpadra A Dal második válogatójában

Címkék
A Dalfriss

Bors

Létrehozva: 2021.02.01.

A Dal 10. évadának első élő adása bővelkedett a látványelemekben, emellett számos újdonságot hozott. A műsorvezetőpáros a dalverseny történetében először két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A jubileumi műsor további különlegessége, hogy nemcsak a végső győztes, hanem mind a nyolc döntőbe jutó dal előadója részesül zenei produkciójának fejlesztésére fordítható pénzjutalomban. A március 13-ai fináléban a zsűri által legjobbnak ítélt, legmagasabb pontszámot kapó 4 produkcióra szavazhatnak majd a nézők, az ő szavazataik alapján kerül kihirdetésre a végső győztes.

Az év dalának előadója 10 millió forint pénzjutalmat kap. A zsűri pontjai alapján legjobb 4 közé kerülő másik 3 produkció 5-5 millió forinttal gazdagodik. A további 4 döntős versenyző 1-1 millió forint díjazásban részesül.

A második válogatóban az alábbi előadók dalai versenyeznek

Andelic Jonathan – Áldom

anevemandras (Kállay Saunders) – Hazaérek majd

GERENDĀS ft. Dárdai Blanka – Senkié

LongStoryShort! – Talán Holnap

No Sugar – Falak

Noémo – Hableány

Pejtsik Panna – Fehér Elefánt

Phoenix RT feat Diószegi Kiki – Jelzőfény

Szabó Leslie – Legyen másnak is jó

YOULÏ - A legjobb

A jubileumi műsor a hagyománnyá vált közös dallal indult: Balázs Fecó Ugye, nem hiszed el? című slágerével a nemrég elhunyt énekesre emlékeztünk. Az adásban 10 produkció mutatkozott be. A zsűritől a legmagasabb pontszámot kapta, ezzel az elődöntőbe került Szőke Nikoletta Új esély című szerzeménye. Mező Misi a jazzénekesnő előadása kapcsán a zene, hang, szöveg összhangját emelte ki. Az ítészek pontozása alapján továbbjutott Galda Levente az Eredővel, amely az első válogató során az egyetlen 10 pontos értékelést kapta. Nagy Feró úgy fogalmazott: 

Megszületett egy olyan dal, amit imádok, ami nem angolszász, nem utánérzés, hanem igazi magyar pop-rock, végre valaki belenyúlt a mi öreg kultúránkba.

A harmadik legtöbb pontot a tavalyi év felfedezettje, a Tortuga Törnek az ablakok című dala szerezte. A nyíregyházi zenekar nem hazudtolta meg a dalcímet, hatalmasat zúztak a színpadon és szikrázó produkciójukkal kivívták a zsűri elismerését. Negyedikként a Szürke madár szállt be az első válogató legjobbjai közé Hajdu Erik előadásában.

Az 5. továbbjutóról a nézők döntöttek, alapdíjas SMS-ben támogathatták kedvencüket, az így kapott közönségszavazatok alapján a 20 elődöntős közé a szeghalmi banda, a Mudfield Nincsen szerencsém című dala került.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek