"Azt se tudom, anyukám és a testvéreim élnek-e még egyáltalán" - megrázó vallomást tett egy menekült kislány

Beregsurányba nap mint nap rengeteg menekült érkezik Ukrajnából. A segítők olyan emberi sorsokkal találkoznak, amelyek gyakran könnyet csalnak a szemükbe. Ilyen annak a kislánynak is a története, aki a rokonokkal érkezett ide, édesanyjáról és testvéreiről nem tud semmit.

"Az anyukám, a nővérem és a kistestvérem kint ragadtak Kijevben” – mesélte a Ripost7-nek Milena.

Ott már olyan harcok vannak, hogy a bunkerig se tudnak elmenni, nemhogy ide utánunk jönnének. El se tudom érni őket, mert ahol laknak, találat érte a transzformátort, ez a legutolsó információm róluk. Azóta nincs villany, nem tudják tölteni a telefont, így azt se tudom, élnek-e még egyáltalán... Én éppen vendégségben voltam a Lvivben élő rokonoknál, így úsztam meg. De ahelyett, hogy örülnék, hogy megmenekültem, egyfolytában csak rajtuk jár az eszem. Mi lesz velem itt nélkülük?

„Nekem öt gyermekem van, nem ilyen jövőt szánok nekik, ezért jöttünk el” – mondja Ibolya. Nagyberegből érkeztek.

Nekünk csak ukrán papírjaink vannak, most szeretnénk itt, Magyarországon letelepedési engedélyt kérni és itt munkát találni. De azért nagyon fájó odahagyni mindent, azt a kis házat, amit egész életünkben építgettünk-szépítgettünk, a kertet a sok zöldséggel és gyümölccsel, meg a jószágainkat. Magunkkal nem hozhattuk őket, de ki fog nekik enni adni, mi lesz így velük?

– kérdezi és már potyog a könnye.

A legtöbben, elsősorban nők és gyerekek, csapot-papot odahagyva, egyetlen kis batyuval vágtak neki az ismeretlennek, szó szerint a halál elől menekülve. A férfiak otthon maradtak, hogy őrizzék és védjék meg a házat – ha kell, fegyverrel. 

„Félünk, hogy ha mind eljönnénk, elfoglalnák a házainkat, és amikor visszamennénk, mert a legtöbben még ebben reménykedünk, már csak az üres falakat találnánk, kifosztanak, kisemmiznek bennünket” – teszi hozzá szomorúan Ibolya.