antifa támadás

Gazdagréti támadás: újabb körözéseket adott ki a fővárosi rendőrség

Létrehozva: 2023.03.31.

Február elején fényes nappal támadtak meg Gazdagréten egy 40 év körüli férfit.

Újabb körözéseket adtak ki a fővárosi utcai támadások ügyében - közölte a police.hu oldalon pénteken a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), amely "antifa támadásnak" nevezte az esetet.

Fotó: Mate Krisztian

A közösség tagja elleni erőszak miatt folytatotteljárásban az eddig kihallgatott négy gyanúsítotton kívül már további hat külföldi ellen van érvényben elfogatóparancs.

A fővárosban február 11-e előtti napokban elkövetett támadások felderítésére a BRFK-n létrehozott nyomozócsoport folyamatosan dolgozik a bűncselekmény-sorozat felderítésén - írták.

A budapesti nyomozók szorosan együttműködnek a német rendőrséggel

Az eljárásnak négy gyanúsítottja van: egy német és egy olasz állampolgár letartóztatásban van, egy német bűnügyi felügyeletét rendelték el, egy magyar pedig szabadlábon védekezik.

Korábban a bűncselekmény-sorozattal összefüggésben a BRFK további három német állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

A nemzetközi együttműködés eredményeként a pénteki közlés szerint újabb három német állampolgárral bővült az elfogatóparanccsal körözöttek köre.

A BRFK "üzenete egyértelmű: nem tűrjük, hogy akár ideológiai alapon, akár anélkül emberekre támadjanak a fővárosban. A jogszabályok által lehetővé tett valamennyi eszközt igénybe vesszük, hogy az elkövetőket állampolgárságra, ideológiára, nemre való tekintet nélkül azonosítsuk, és lefolytassuk velük szemben az eljárást" - olvasható a közleményben.

A Fővárosi Főügyészség korábbi tájékoztatása szerint a BRFK a Budapest különböző pontjain a "kitörés napja" elnevezésű rendezvény vélt résztvevői ellen a február 11-ét megelőző napokban elkövetett támadások miatt közösség tagja elleni, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett erőszak, súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt nyomoz. Az elkövetők szélsőjobboldali nézetekre utaló öltözékük miatt támadták meg a számukra ismeretlen sértetteket.

Korábbi sajtótájékoztatóján a rendőrség azt közölte, hogy a teleszkópos botokkal, úgynevezett viperákkal, valamint boxerekkel és más eszközökkel végrehajtott támadásokat hét-nyolc ember követte el, de a társaságnak tíz-tizenöt tagja lehet.

A támadók előbb lengyel turistákat vertek össze - a sértettek közül ketten súlyos, töréses sérüléseket szenvedtek -, majd egy nappal később egy férfit bántalmaztak Gazdagréten, ő könnyebben sérült meg. Ezt követően a belvárosi Bank utcában egy koncertről hazainduló párt vertek össze, a férfi súlyosan megsérült, az I. kerületi Mikó utcában pedig egy német párt bántalmaztak súlyosan.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek