Kozma atyát 60 éve szentelték pappá, gyémántmisét mutat be a neves dátumon
Június 18-án mond misét az irgalmasrendi szerzetes.
Szinte hihetetlen, de már 60 éve választotta a papi hivatást Kozma Imre atya a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke. Tette mindezt egy olyan korszakban, amikor a II. világháború árnyékában rengeteg veszélyt rejtett magában a papi felszentelés. A jubilumi dátumon ezért június 18-án, vasárnap reggel fél kilenctől a Batthyányi téri Szent Ferenc sebei templomban fog gyémántmisét bemutatni a szerzetes.
A Ripost az alkalom apropóján összeszedte a szerzetes korábbi nyilatkozatait, amelyekből kiderül, hogy mennyi küzdelem vezetett odáig, hogy egy ennyire sikeres karriert tudhat maga mögött a Máltai Szeretetszolgálat alapítója. Kozma atya neve ugyanis az elmúlt évtizedekben fogalommá vált. Harcosan kiáll hite, a szegények, a betegek, az elesettek mellett és vallja, hogy az értéknek önmagát kell megvédenie.
Két dologban hisz: Istenben és a munkában, 83 évesen is napi 15 órát dolgozik.
Amikor korábban a hobbijáról, a pihenésről kérdezték azt válaszolta: egyetlen hobbija van: „Emberszerető”. Ez az ő munkája és pihenése, hitvallása.
A lap beszámolt róla, hogy Kozma atya a második világháború idején született, és édesapját elveszítette a háborúban. Ezután édesanyja özvegyen egyedül nevelte, majd visszaköltöztek a nagyszüleikhez és egy nagy családban nőtt fel, ahol egy szentéletű nagyapa és egy racionális gondolkodású nagymama nevelte. Később amikor a papi hivatást választotta, az édesanyja sziklaszilárdan támogatta ebben. Felszentelésekor azt mondta a fiatal Kozma atyának:
Édes fiam, többet nem jövök, nem óhajtok közéd és az emberek közé állni. Te akkor jössz haza, amikor akarsz, de nem szeretnék a terhedre lenni. Ennek ellenére minden évben egyszer eljött, karácsonykor. Akkor volt a születésnapja. Eljött, hogy megköszönthessem
- árulta el korábban egy interjúja során a szerzetes.
58 éve tett szegénységi fogadalmat
Szerinte a pap vagy az emberek szolgálatára szenteli az életét, vagy rosszul döntött. Ő az egész életét valóban az emberek szolgálatának szentelte. Először Dorogra került káplánnak, ahol a szegénységnek olyan arculatával találkozott, amit addig nem ismert. Ott tett szegénységi fogadalmat, 24 éves korában. Továbbtanulását nem engedélyezték: „ellenkezik az államérdekkel”, közölték vele. Hátat fordított az egyházi karriernek és Istenre bízta magát. Dorogbányáról Zugligetbe került, de nem maradt a templom falai között: elindult a János-hegy „lakói” felé, a szegények közé. Két év után áthelyezték a pesti Ferences templomba. Nem volt hajlandó belépni a „békepapok”, az állampárt kiszolgálói közé, hanem olyan ifjúsági életet szervezett, hogy az állambiztonsági szervek figyelmének középpontjába került.
Ez nagy lelki teher volt. A fiatalok nagy kockázatot vállaltak. Voltak, akiket kidobtak az egyetemről. Ezt is vállalták, de egy olyan lelki mozgalom bontakozott ki, ami Magyarország lelki megújulása szempontjából jelentős volt
- nyilatkozta később erről az időszakról. Az azóta eltelt évtizedekben pedig már két Pápával is személyesen találkozott a szerzetes.
Európai mozgalommá vált a szeretetszolgálata
Határtalan bizalommal ajándékozták meg az emberek, és ő annyi nagycsaládnak, szegénynek segített általuk, amennyinek csak tudott. Mindent a rászorulóknak adott, többek közt az itt tanuló, éhező vietnámi diákoknak. A Ferences templomban kezdett el foglalkozni a fiatal házasokkal is, házas hittant tartott. Ezt már nem nyelte le a hatalom, felszólították, hogy keressen civil állást, mert az Egyházügyi Hivatal nem járul hozzá papi működéséhez. Végül - mint mondja, Isten kegyelméből - visszakerült Zugligetbe vezető lelkésznek. Ez a második zugligeti időszak vezetett el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalapításáig, ami európai mozgalommá lett.
Amikor baj van, akkor először nem segítőket kell keresni, hanem az embernek magának kell elgondolkodni azon, hogy mit tud tenni. Az ellenkező irányból indulok el. Ha az ember nem tér ki a problémák elől, akkor megszületnek azok az ötletek, gondolatok, amikre szükség van, és csatlakoznak mások is. Minél nagyobb a gond, az embernek annál nagyobb a felelőssége. És egyszer csak olyan kezdeményezések születnek, amelyek a megoldást is hordozzák. A hozzáállás a fontos, hogy az ember ne mondja, hogy úgysem tud semmit tenni.
- vallja. 1997-ben belépett a Betegápoló Irgalmas Rendbe.
Mint máltai, láttam azt, hogy a szegény ember betegebb, mint az, aki rendezett körülmények között él. A szegény ember egyedül van
- indokolta egy interúban döntését. - "Nekem még az orvosokkal is meg kellett vívni a harcot, hogy a szegény emberre azért kell jobban odafigyelni, mert neki nincs senkije, ő a bajával sokkal inkább egyedül van. Lehet, hogy semmi többet nem tudunk tenni, de a beteget nem hagyjuk magára."
Kozma Imre atyát 1963-ban szentelték pappá. Felsorolni is sok lenne, azóta mennyit tett a szegényekért, betegekért, rászorulókért, segítette az NDK-ból menekülőket, az oroszországi zsidó menekülteket, a délszláv háború áldozatait, az ukrajnai háború poklából menekülőket, kórházakat és otthonokat épített, sok százezer ember életét tette könnyebé. Ő maga mindezt Isten művének tekinti, önmagára pedig Isten alázatos eszközeként tekint. Bár számos díjat és kitüntetést kapott és több társadalmi szervezet tiszteletbeli tagja, számára a meglátogatott beteg mosolya, a szegény gyerekek öröme a legfőbb elismerés. Június 18-án vasárnap pappá szentelésének 60. évfordulójára emlékezve mutat be szentmisét mindazok előtt, akik felkeresik a Szent Ferenc sebei templomot.
