Diagnózis

„2 napja szültem meg a kislányom, és el kellett kezdenem szervezni a saját temetésemet”

B.

Létrehozva: 2024.05.10.

Még azt is kiválasztotta, hogy mely dalokat szeretné, ha eljátszanák a búcsúztatón.

Egy anyuka a saját temetését tervezte néhány nappal a szülése után, mert súlyos szívelégtelenséget diagnosztizáltak nála. Várandóssága alatt tüneteire csak annyit mondtak neki, hogy azok a terhesség normális velejárói.

kórház, ápoló, beteg, páciens, ágy
Egy anyuka a saját temetését tervezte néhány nappal a szülése után, mert súlyos szívelégtelenséget diagnosztizáltak nála (Képünk illusztráció) Fotó: Pexels

A 31 éves Ella Tranter a szülésznőjének panaszkodott először, mivel a terhesség harmadik trimeszterében elkezdtek feldagadni a lábai, magas volt a vérnyomása és nehezen kapott levegőt is. A szakember azonban megnyugtatta, hogy ezek a terhesség normális tünetei.

A brit kismama ezután, egy nehéz születést követően világra hozta a kislányát, Edie-t. Két nappal később azonban nagyon rosszul érezte magát, és mivel a tünetei nem javultak, elment orvoshoz. Megrémült, amikor közölték vele, hogy súlyos szívelégtelenségben szenved – és sürgős szívátültetésre lehet szüksége. A diagnózis hallatán Ella már a temetését kezdte szervezni, még azt is kiválasztotta, hogy mely dalokat szeretné, ha eljátszanák a búcsúztatón – írja a The Sun.

Szerencsére azonban erre nem került rá, bár az orvosok bevallották, hogy a nő meghalhatott volna, ha nem megy időben orvoshoz. Ez még 2022. novemberében történt, de a kismama most úgy érzi, megfosztottak őt attól az élménytől, amit az első néhány hétben az újszülött babájával tölthetett volna.

Dühös vagyok a történtek miatt. Annyi jel volt, amit a szülésznőm figyelmen kívül hagyott. Úgy érzem, megfosztottak attól az élménytől, amit az első néhány hétben az újszülöttemmel töltöttem volna

 – mondta Ella, aki szerencsére elkerülte az szívátültetést és jobban lett a gyógyszeres kezelés után, de azt mondták neki, hogy nem lehet több gyermeke.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek