UFO

Ennyi gyerek nem hazudhat: egy egész iskola szemtanúja volt az UFO-k leszállásának

Létrehozva: 2024.07.03.

Mindannyian azt állítják, hogy látták őket.

A földönkívüliek kérdése még mindig megosztja a társadalmat. Vannak, akik még mindig makacsul tagadják és azt hangoztatják, hogy mi vagyunk az egyetlen értelemmel bíró lények a végtelen univerzumban. Mások szerint azonban ez képtelenség, hiszen a világmindenség analógiák mentén működik: hasonló minták és anyagok ismétlődnek, így tehát az értelemmel bíró életforma is egy séma lehet, amelynek másutt is léteznie kell. Az is fontos és megosztó kérdés, hogy vajon vannak-e olyan idegenek, akik képesek ellátogatni a Földre. Egyre több beszámoló szerint igen, és egyre több hivatalos dokumentáció szerint közöttünk vannak az űrlények. A világ egyik legjelentősebb észlelése 1994-ben történt, amikor egy egész iskola látott ereszkedő űrhajót. 

A hobbifotós június végén ufót fényképezett le s Holdon /
Sokak szerint elképzelhetetlen, hogy egyedül legyünk / Fotó: XONIX /  Shutterstock 

Az afrikai Ruwa városában 1994-ben olyan jelentőségű észlelés történt, amely megingatta az egész világot a hitében. Az Ariel Általános Iskolában ugyanis néhány gyerek arra lett figyelmes, hogy egy űrhajó ereszkedik le az égből, és a közelben landol. Azonnal felhívták rá a figyelmet, az iskolában pedig kitört a pánik. A gyerekek rohangálni kezdtek és az ablakhoz tapadtak, és mindenki látta, ahogyan idegenek lépnek a földre

Hatalmas szemeik voltak, amelyekbe az ember egyszerűen nem mert belenézni. Ha belenéztél, minden más elsötétült

- mondta az egyik szemtanú. 

Sok év eltelt azóta, és egy UFO-kutató most felkereste a szemtanúkat. Összesen 62 gyerek állította, hogy UFO-t látott, közülük pedig többen még mindig kiállnak az álláspontjuk mellett, mások azt mondják, hogy csak kitalálták az egészet vagy félreértették. Sokan azt hangoztatják, hogy akik tagadják a látottakat, azokat megfélemlítették és megpróbálták elhallgattatni őket - írja a VICE.com

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek