Fiatalos külső

"Közel 60 vagyok, de 40-nek néznek — egy titka van a fiatalos külsőnek"

Bors

Létrehozva: 2024.08.26.

Egy elképesztően fiatalos nőt rendre azzal vádolnak, hogy hazudik a koráról. Most elárulta, mi a titka!

A 60-as évei felé közeledő Livi Di Benedetto elárulta, hogy gyakran azt gondolják róla, csupán a 40-es éveiben jár. Most azonban elárulta, mi a titka! 

A 34 éves Kimberly Di Benedetto sok időt tölt anyukájával, akit állítása szerint is folyton megdicsérnek a külseje miatt. Livi, akit gyakran vádolnak azzal, hogy hazudik a koráról, élvezi a kapott bókokat - írja a Mirror.

Amikor az emberek megtudják a korát, nem hiszik el, hogy 56 éves, Nem tudom már követni, hányszor gondolták, hogy testvérek vagyunk

– árulta el a fiatal nő. Az Ausztráliában élő anyuka fiatalos megjelenését az egészséges, aktív életmódnak és a szigorú bőrápolási rutinjának tulajdonítja. Évek óta rendszeresen konditerembe jár, sőt 52 évesen indult először egy testépítő versenyen.

Számomra a súlyemelés a kulcs. A menopauza után a súlyok segítettek fiatalabbnak tűnni és erősnek maradni. Naponta 10 000-13 000 lépést megteszek, és növényi alapú étrendet követek. Napi három liter vizet iszom, és mindig természetes összetevőket tartalmazó kozmetikumokat használok

– árulta el Livi, aki az illóolajok használatát is előnyben részesíti. Hozzátette, szeret divatosan öltözködni, ami szintén fiatalosabbá teszi a megjelenését.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek