Baleset

"Vágják le a lábamat, hogy végre élhessek" – könyörög a nővér

Létrehozva: 2024.09.09.

A fiatal nő úgy érzi, addig nem élhet újra teljes életet, míg megvan a lábfeje.

Egyik pillanatról a másikra, egyetlen szerencsétlen esés miatt vált pokollá egy mindössze 24 éves ápolónő élete. Januárban ugyanis olyan durván összetörte a bokáját, hogy a mai napig nem gyógyult fel belőle, sőt, egyre nagyobb és nagyobb fájdalom kínozza. Végső elkeseredésében már arra gondolt: itt az ideje levágatni a lábát. Sajnos orvosai is arra jutottak: alighanem az amputáció az egyetlen megoldás. A brit Milda Ambra négy éve dolgozik az egészségügyben, de teljes időben csak tavaly decemberben helyezkedett el. Aztán idén januárban megtörtént a baj: a mindig aktív, sportszerető fiatal kipróbált egy új hobbit, a falmászást, azonban egy három méteres ugrás rosszul sikerült. Elvileg a biztonsági szőnyeg fel kellett volna, hogy fogja az esését, ő azonban abban a pillanatban tudta, hogy baj van, amikor földet ért, és megpillantotta a természetellenes szögben álló bokáját.

Milda Ambra, Facebook videograb
Milda Ambra úgy érzi, addig nem kaphatja vissza az életét a baleset után, amíg a dokik le nem vágják a sérült lábát  Fotó: Facebook videó

Milda ekkor még nem különösebben aggódott: tudta, hogy minden sport sérülésekkel jár, ficammal, esetleg töréssel, azonban amikor a kórházban megpillantotta a röntgenfelvételeket, már ő is és a szakemberek is tisztában voltak vele, hogy hatalmas a baj.

Nem tiszta törés volt, hanem darabokra tört a bokám, elporladt

 – magyarázta, hozzátéve: hiába műtötték meg, majd hiába várt rá megterhelő rehabilitáció, amin újra meg kellett tanulnia járni, a fájdalom nem hogy nem múlt el, de hétről hétre, hónapról hónapra elviselhetetlenebb lett. Emiatt a munkáját sem tudja elvégezni, így a megélhetésre is alig van pénze, ráadásul az életét sem tudja élvezni úgy, mint a sérülés előtt.

– Jártam a fizioterápiára, és a fájdalom egyre elviselhetetlenebb lett. Nem tudtam aludni, öklendeztem miatta – idézi a The Sun a fiatal ápolónő szavait, aki valósággal megkönnyebbült, amikor az orvosa közölte vele, hogy talán az lenne a legjobb, ha a lába amputálása mellett döntenének. 

– Őszinte leszek, megkönnyebbülés volt, amikor ezt mondta. Már megbékéltem vele. Csak újra járni szeretnék.

Jelenleg úgy néz ki, hogy Milda amputációjára decemberben kerül sor. Utána természetesen még újabb rendkívül hosszú rehabilitáció várja, de reménykedve tekint a jövőbe.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek