Baleset

Friss hírek jöttek a két hete egy zebrán elgázolt, majd válságos állapotban otthagyott Ádámról

Kis Dalma Róza

Létrehozva: 2024.10.22.

A 16 éves Liscsai Ádámot október 8-án este elgázolta egy autós Székesfehérváron. A fiú hat métert repült, súlyos koponyasérüléssel, válságos állapotban került kórházba. Ádámot múlt héten elkezdték felébreszteni a kómából, ami sikerült is. Édesanyja megrendülve nyilatkozott a Borsnak.

Ádám két barátjával szeretett volna átkelni október 8-án este a Deák Ferenc utca és a Budai út kereszteződésében található gyalogátkelőhelyen, Székesfehérváron. A fiatalok megvárták míg zöldre vált a lámpa, ekkor léptek az úttestre. Már majdnem átértek, amikor egy autós elgázolta Ádámot, aki több métert repült, majd az aszfaltra zuhant. Az autós ezután megállás nélkül továbbhajtott. A fiú súlyos koponyasérüléssel került kórházba, az elmúlt hetekben több kísérletet is tettek rá, hogy felébresszék a kómából. Ez múlt héten sikerült, Ádám magához tért.

Ádám
Ádámnak(balra) a bátyja, Bence oxigénhiánnyal született, édesanyjuk egyedül neveli őket   Fotó:   Facebook

„Kicsit megnyugtató, hogy felébredt, de menni kell tovább”

Az egész ország együtt imádkozott az elgázolt várpalotai tiniért, hiszen élet-halál közötti állapotban feküdt a kórházban. Az édesanyját is nagyon megviselték a történtek, hiszen a baleset előtt pár perccel még beszélt fiával. A 16 éves várpalotai fiú agya több helyen bevérzett, az orvosok mélyaltatásban, folyamatos kontroll alatt tartották, az édesanyja pedig minden nap mellette volt a kórházban. Most azonban a sok ima meghallgatásra talált, Ádámot sikerült felébreszteni, ráadásul a lélegeztetőgépről is levették.

Ádám könnyei folytak, miután magához tért. De még hosszú gyógyulás vár rá: jelenleg sem enni, sem beszélni nem tud még.

Nagyon nehezen viselem ezt a helyzetet, de a nagyobbik fiam, aki sérült születése óta, oxigénhiánnyal született. Miatta tovább kell mennem és Ádika miatt is. Ádám még picit lassabb, a tekintete tisztul, próbálják péppel etetni, de mindent kiköp, türelemre van szükség. Kicsit megnyugtató, hogy felébredt, de menni kell tovább. Az agysérülést rehabilitálni kell. Minél előbb

– nyilatkozta a Borsnak Beatrix, Ádám édesanyja, aki egyedül neveli két fiát. Bence, Ádám bátyja születése óta sérült, most pedig Ádám balesete után kérdéses, hogy mi lesz a fiatalabb fiú sorsa. Az édesanya sem tud még semmi biztosat. 

Az elgázolt várpalotai fiú felébredt a kómából, édesanyja segítségre szorul Fotó: Facebook

Eddig Ádám segített másokon, most ő és édesanyja szorul segítségre

Az egyedülálló édesanyát anyagilag is megterhelte az elmúlt időszak, hiszen minden nap Székesfehérvárra ingázott, autó nélkül. A család megsegítésére gyűjtés indult, Ádám számlájára, hogy támogassák az édesanyát két fia ellátásában. A számlaszám ezen a linken megtalálható.

A számlaszámra folyamatosan érkeznek a felajánlások. Hálásan köszönöm

– mondott köszönetet az anyuka, akinek most a közösség támogatása ad erőt és az Istenbe vetett hite.

– Ádám festőnek tanul, 10. osztályos, szeret zenét hallgatni és játszani a számítógépen. Ő egy igazi mosolygós fiú, kis vigyori. Szeret segíteni másokon. Imádja a kisbabákat, kutyusokat, macskákat. Önkéntes segítőként dolgozott az Alex Állatmenhelyen – mesélt az édesanya a kómából ébredt várpalotai fiúról, aki eddig másokon segített, most viszont ő szorul segítségre. Az orvosok és a család is abban bízik, hogy Ádám rehabilitációja mihamarabb megkezdődhet és a fiú még teljes életet élhet, szörnyű balesete után is. 

Beismerő vallomást tett a sofőr

Az autót vezető férfi a baleset után elhajtott és egy murvás területen parkolta le a járművet, majd később bement a rendőrségre, ahol feladta magát. Beatrix elmondta, hogy bár a rendőrségtől még nem kapott tájékoztatást a baleset körülményeiről, időközben egy tanú, aki autóval közlekedett a baleset idején, megkereste az anyát üzenetben, aki gyakorlatilag megerősítette a barátok által elmondottakat. Információink szerint a sofőr a kihallgatásán beismerő vallomást tett. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek