Életveszélyesen megsebesített egy ápolót egy zavart férfi. Az esetről a Tények számolt be.
Február 28-án kanállal szúrta ki az egyik ápoló szemét egy zavart elméjű férfi a Kaposvári kórházban- adta hírül a Tények.
Az utcán bolyongott a városban, ami a helyieknek is feltűnt, ők szóltak a rendőröknek, akik végül kórházba vitték. Zárt osztályra került. Mivel erőszakos volt megkötözték, azonban az egyik kezét kiszabadította és egy kanalat szúrt az ápoló szemébe, aki megvakult. Az életveszélyes támadás után a rendőrök elfogták a férfit, az ügyészség pedig indítványozta a letartóztatását.
Gyanúsítottként hallgatták ki a kaposvári nyomozók, mert pszichiátriai betegként életveszélyesen megsebesítette az egyik ápolóját a Kaposi Mór Oktató Kórházban. A főügyészség indítványt tett arra is, hogy a gyanúsított letartóztatását a bíróság az igazságügyi megfigyelését elmegyógyító intézetben rendelje el
- mondta a Tényeknek Dr. Csapó Gábor, a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.
A Somogy vármegyei hírportál úgy tudja, hogy az ápoló a fél szemére megvakult és több napra kómába került. A bíróság elrendelte a 40 éves férfi letartóztatását. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés miatt indított nyomozást.