A Fekete Linda és Dávid Petra közötti feszültség egyre inkább elharapódzott, a szerda esti párbajjal pedig ki is csúcsosodott. A Farm VIP versenyben maradt piros játékosát kérdeztük az érzéseiről.
A Farm VIP szereplők közül Linda és Petra konfliktusa az elmúlt epizódokban meglehetősen elmérgesedett, ez azonban egy huszárvágással véget ért, amikor is Dávid Petra kiesett a játékból. Kettejük viszonyát a párbaj koronázta meg igazán, amelyről Fekete Linda a Borsnak adott interjújában mesélt őszintén.
A Farm gyűlésen nem Linda kapta a legtöbb útilaput, Petra azonban őt hívta ki, amely méltó lezárása volt a kettőjük közötti viszálynak. Linda erőnléti feladatot választott, amit meg is nyert, így a Farm VIP kiesője Petra lett. „Jó döntés volt részemről, hogy erőt választottam, mert tudtam, hogy Petra nagyon felkészült volt és úgy ítéltem meg, hogy a többi feladatban nem lett volna esélyem.
Az erőnléti feladatban sem voltam biztos, mert nagyon erős vagyok, de nem tudtam, milyen jellegű kihívás lesz és bírni fogom-e. Szerencsére Petra rosszabb passzban volt, úgyhogy én maradtam bent. Őszintén szólva nekem ez egy elégtétel volt, mert addigra már nagyon elharapózott a mi viszonyunk, valahogy nagyon „eléreztünk” egymás mellett.
Linda elárulta, szerinte meg lehetett volna úszni a konfliktust, de ez a játék nem erről szól. „Én abban éltem ki magam, hogy a feladatokat csináltuk, az állatokat gondoztuk, a termelést vittük. Nem feltétlenül vagyok egy megmondóember, itt viszont szükség volt arra, hogy folyamatosan véleményezzük egymást és valahogy kiéleződött a helyzet kettőnk között.
Lehet, hogy van bennünk hasonlóság, de a megoldóképletünk egészen más. Nekem éppen az a trigger pontom, ha valakinek pókerarca van, Petra pedig pont ilyen. Én szeretem, ha látszódnak valakin az érzelmek, szeretek hatni az emberekre. Bármit megtettem volna, csak hogy valami érzelmet lássak rajta, de tudom, hogy neki meg éppen ez a védőpajzsa.
Linda szerint egyébként nyilván egyértelmű, hogy mindketten áhitoznak a szeretetre, hiszen belőle is feltört az a kétségbeejtő érzés, hogy esetleg saját csapattársai nem szeretik, például amikor megtudta, hogy Judie is simán rátenné az útilapuját a farm gyűlésen.
Ha kitaszít egy társaság, vagy nem fogadnak el, abba én belepusztulok. Ha én kerültem volna olyan helyzetbe, mint Petra, azt a nyomást nem bírtam volna ki. Ha engem sarokba szorítanak, vagy azt érzem, hogy többen rám támadnak, akkor én elmenekülök.
A színésznő elmesélte nekünk, hogy a reality-ben többször is látott elérzékenyülés teljesen őszinte volt részéről:
Abszolút nincs önbizalmam, teljesen más képet látok magamról, mint amilyen vagyok. Adott ugyanis egy test, amiben van egy lélek, ez viszont sokkal törékenyebb és kisebb, ezáltal sokkal nehezebben tudja betölteni a rendelkezésre álló teret. Olyan ez, mintha azt mondanám, hogy adott egy cselló tok, én viszont egy hegedű vagyok, tehát jobbra-balra billegek a tokban.
Ezt a jelenséget és magamat régen nagyon nehezen tudtam értelmezni, például nem tudtam hova tenni a kezemet, meg a szélesebb vállammal mindig próbáltam úgy állni, hogy kevésbé legyen szembeötlő. Nehéz ezt helyretenni” – vallotta Linda, aki elárulta azt is, hogy a Farm VIP kapcsán rengeteg kommentet olvasott, de egyáltalán nem vette őket magára.
Nekem az fáj a legjobban, amikor magamat bántom. Otthonról könnyű véleményt alkotni, hiszen ők nem voltak ott, nem tudják, hogy min mentünk keresztül. Érdekes utazás most mindent kívülről látni.