Nehéz helyzetben van a komlói férfi. Forgács Zoltán állatorvoshoz vitte hű társát, Lettit, a németjuhászt. Az egykor hajléktalanként élő férfi végre albérletben lakik, de ha nem talál munkahelyet, akkor újra utcára kerülhetnek.
Az egykor Pécs utcáin élő férfi most a szomszédos városban bérel lakást, ahol boldogan él németjuhászával, Lettivel. Az elmúlt években Forgács Zoltán élete, úgy tűnt, pozitív fordulatot vett, de néhány hete elbocsájtották, így nem tudja, miként fogja tudni kifizetni a lakása bérleti díját.
Forgács Zoltánnak csak nagy nehézségek által sikerült talpra állnia. Előtte nyolc évig élt Pécsett az utcán. Letti egy németjuhász, akit egy szőlőhegyen élelem nélkül kikötve talált és megmentett. Már 12 éve elválaszthatatlan társa.
Zoltán nevelőszülei fiatal korában meghaltak, ezután nevelőotthonban nőtt fel Bakócán. Miután az általános iskolát elvégezte, Komlón vájárnak tanult.
Katona szerettem volna lenni. A sorkatonai szolgálat során egy orvosi vizsgálaton megállapították, hogy baloldali izomsorvadásban szenvedek. Izmaim egyre jobban leépülnek, a mozgás és a járás is nehezemre esik
– mondja Zoltán, akit a betegsége miatt leszereltek, és az élete mélyrepülésbe kezdett, majd utcára került. Nyolc nehéz esztendő után tudott csak kitörni a hajléktalanságból. Először egy ismerőse segített, nála tudta meghúzni magát, míg összekuporgatott annyi pénzt, hogy lakást tudjon bérelni Komlón, ahol boldogan élhet lettivel.
A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy találjak olyan munkahelyet, amit az én egészségi állapotomban is el tudok végezni
– mondja a férfi. Élete azonban a nyugalom után ismét rossz fordulatot vett. Munkahelye megszűnt, így az anyagi nehézségek miatt ismét veszélybe került a lakhatása..
Hiába küldtem el sok helyre az önéletrajzomat, nem jelzett még vissza senki. A legnagyobb baj, hogy Letti is beteg. A bal lábánál egy szemölcs leszakadt és elfertőződött. Állatorvoshoz vittem, ami most hatalmas anyagi terhet jelentett nekem
– mondja az aggódó férfi akinek a számára Letti a legfontosabb. Zoltán nagyon bízik benne, hogy ismét talál munkahelyet, kutyája meggyógyul és az élete ismét egyenesbe kerül.