Kórház helyett jobb lenne, ha színházba vinné a gyerekét...
"Tisztelt Hadházy Ákos Képviselő Úr!
Néhány megjegyzést fűznénk ahhoz a kritizáló poszthoz, amelyet arról írt, hogy Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea támogatták a Hófehérke előadást.
Az Ön által említett “pár forintos” támogatás számok szintjén 250 millió forintot jelent.
Ennek az adományozásnak semmi köze Lázár János Miniszter Úr kullancsos kijelentéséhez, tekintve, hogy a támogatásról a megegyezés már hónapokkal korábban megszületett.
Mindemellett Mészáros Lőrinc Úr a kullancsozást nem is vette magára, mivel csak a tavalyi évben a Mészáros Csoport nagyságrendileg 20 MILLIÁRD forintot fordított támogatásokra, adományra, szponzorációra. Nem beszélve arról, hogy később Lázár János is jelezte, hogy nem Mészáros Lőrincnek címezte a kijelentését, pont ezen ismert nagyságrendű adományozások okán sem.
Javasoljuk viszont Képviselő Úrnak, hogy jövedelméből arányosan nyugodtan fordítson “pár forintot” ő is jótékonykodásra ahelyett, hogy a pénzét repülőgép üzemanyagra költi azért, hogy mások után kukkoljon a levegőből.
Továbbá egy ilyen hangvételű és kritikájú posztot ne írjon az, aki az adófizetők pénzéből kunyerálja össze a saját sok milliós büntetéseinek kifizetését.
Képviselő Úr!
Ha van még Önben egy szemernyi jó érzés, azt javasoljuk, mielőbb kérjen bocsánatot attól a több ezer tisztességes pályázótól, akik az alapítványhoz fordulnak, hogy beteg gyerekeik életét könnyebbé tehessék, amiért lekezelően könyörgő kérelmezőknek nevezte őket.
Emellett azt tanácsoljuk, ne a nevelt gyerekét verje meg úgy, ahogy hírlik, hogy a kisgyereket kórházba kellett vinni, hanem fogja kézen a családját, és vigye inkább őket Ön is színházba. Meglátja, milyen jó lesz.
Üdvözlettel,
KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
MÉSZÁROS CSOPORT"
(Ripost)