Adomány

"Megmentették az életem" - milliókat adományozott a kórháznak egy hónapokon át kómában és rehabon lévő apa

B. V.

Létrehozva: 2025.04.11.

A férfi egy balul elsült éjszakai szórakozás után került élet, s halál szélére.

Több mint hat agyi műtéten és mesterséges kómán is átesett az a kétgyermekes családapa, aki egy éjszakai bulizás során rosszul esett el. A 37 éves Scott Gold öt héten át volt kómában koponyatörés miatt, miután a földre lökték őt. Scott tragikus balesete ugyan tavaly augusztusban történt, a könyvelőként dolgozó férfi a mai napig nem volt képes munkába állni. Ennek ellenére most, hogy otthonról folytatja felépülését az a célja, hogy minél több adományt gyűjtsön az életét megmentő orvosok számára.

orvos, kórház, diagnózis, vizsgálat
Adományokkal hálálná meg, hogy életben maradt. Fotó: Pexels

Felesége, Stephanie a legrosszabbra készült, miután férje kórházba került. Scott azonban a kómát követően két hét intenzív és további kilenc hét rehabilitációt követően újra hazamehetett, habár minden alapvető dolgot újra kellett tanulnia. A férfi hálája azonban így is mindent felülmúl: 7 ezer fontot, több mint 3 millió forintot adományozott annak a neurológiai rehabilitációs részlegnek, ahol hónapokat töltött. 

Mindenki azt mondta, hogy csak a munkáját teljesítette, de szerintem minden egyes tettükért hálát érdemelnek. Örülök, hogy tudtam tenni valamit, amivel megköszönhettem nekik a segítségüket 

- közölte Scott, amivel Stephanie és egyetértett:

Visszaatták az én Scottomat. Nem tudok szavakkal kifejezni mennyire hálás vagyok!

A házasoknak egy jóbarátjuk, Mick Marlin segített egy jótékonysági eseményt létrehozni. Ott jött össze a fent említett összeg. Ezzel azonban még nem álltak meg. Továbbra is örömmel fogadnak bármilyen pénzügyi segítséget, amit továbbíthatnak a rehabilitációs részlegnek, akik így nyilatkoztak a történtekről, írja a Mirror.

Kórházban lenni eleve nehéz pláne egy olyan helyzetben, amikor nem tudod, mikor szabadulhatsz így igyekszünk megkönnyíteni a betegek helyzetét. A teljes személyzet nevében köszömjük Scott és családjának segítségét. Értékeljük az adományt és garantáljuk, hogy jóra fogjuk használni.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek