Augusztusban ismét Zalakaros felé vettük az irányt. Ezúttal nem hagytuk otthon a legkisebbet sem – bár a két felnőtt plusz négy gyerek felállás miatt két autóval kellett mennünk. A magas létszám nem okozott problémát a Hotel Napfényben: két egymás melletti apartmanszobát kaptunk, melyekben egy-egy dupla- és egy-egy szimpla ágy volt.
Úgy tűnt, hogy egy gyerek velünk, felnőttekkel fog aludni, ám az egyik ágyban találtunk egy kiváló állapotú szivacs matracot, mely pont odafért az ablak és a duplaágy közé. Az ötévest odaköltöztettük, így lett külön gyerekszoba meg felnőttszoba. Ha túl nagy volt a ricsaj, csak becsuktuk a dupla ajtót a két szoba között, és nyugodtan tudtunk beszélgetni a másik szobában lévő asztalnál.
A minikonyhában lévő hűtőbe betettük az ásványvizeket, a tejet, meg a rozét, az előszobaszekrényekben mindenki kapott egy polcot, ahová a holmiját kipakolhatta, szereztünk fürdőköpenyt, és testületileg levonultunk a wellnessbe, amit már jól ismertünk korábbról. Sajnos pár nappal az út előtt a Szigeten sikerült alaposan megfáznom (egyesek szerint klasszikus Sziget-betegségről volt szó lázzal, takonnyal, köhögéssel), így pancsolás helyett a nyugágyban olvastam, vagy próbáltam kitisztítani a légutamat az eukaliptusz illóolajos szaunában. Ezúttal nem voltak morcos nyugdíjasok, sőt, több gyerekes család is a wellness részlegen havajolt. Az idő megengedte, hogy kint is pihenjenek a vendégek: sokan a füvön felállított nyugágyakon heverésztek a koraesti langyos melegben.
A (majdnem) ötéves Manka felfedezte a játszószobát, a bébipancsolót, kiosztott néhány utasítást az ott pacsáló, idegen egyévesnek (aki nem nagyon foglalkozott vele), pakolászta egy darabig a falra tapadó figurákat, majd miután elunta, a 12 éves nővérét kérte meg, hogy vigye be a nagymedencébe. Vacsoraidőben, amikor kiürült a wellness, bekucorodtunk a jacuzziba, és dögönyöztettük magunkat a meleg vízzel. (A medencék vizét, mint megtudtuk, bababarát módszerrel tisztítják, így alkalmasak babaúszásra is.
Féltünk tőle, hogy ha későn megyünk fel vacsorázni, a svédasztalos kínálatból már nem marad sok minden, de kellemesen csalódtunk: a kétféle levesből és háromféle főételből bőven volt még a melegedőben a vacsoraidő vége felé is. Savanyúságból és édességből sem szenvedtünk hiányt – a gyerekek legnagyobb örömére. Mindenki talált kedvére valót, és úgy teletömtük magunkat, hogy ezen csak egy esti séta segíthetett. Odafelé láttuk, hogy az út mellett, nem messze a szállodától vurstli van, így nem volt kérdés, merre vesszük az irányt. Megérkeztünk a vurstliba, én meg úgy éreztem magam, mintha visszamentem volna a gyerekkoromba. A kötelező elemek: dodzsem, körhinta, céllövölde, mini hullámvasút mind ott voltak villódzó fényeikkel a cirkusz mögött.
A gyerekek persze lázba jöttek azonnal, szóval némi keretet kellett adnunk a történetnek: megbeszéltük, hogy mindenki egy dologra ülhet fel. Azzal nem számoltunk, hogy négyen négyfélére szeretnének majd. A két nagylányt sikerült meggyőzni, hogy üljenek fel együtt a körhintára (életükben először), apának viszont a fiúval kellett dodzsemezni, én pedig megnyertem a Sárkányvasutat az ötévessel – úgy néztem ki rajta, mint majom a köszörűkövön – minden körnél megcsodálhattam a többiek látványtól fülig érő száját. Sajnos én nem választhattam szórakozást, pedig szívesen lelégpuskáztam volna a kétpálcikás, szőrös zsiráfot a pasimnak. Visszasétáltunk hát a szállásra, közben gyűjtöttünk büdöskemagot, majd lefektettük az aprónépet és kiültünk az erkélyre a friss, színes virágokkal szegélyezett utat meg a szemközti mezőt csodálni.
Reggel a sáskahad elfogyasztott egy nagy adag müzlit, bundás kenyeret, virslit, felvágottakat és sajtot, némi gyümölcsöt és sok kávét, majd a rezidenciánkon összegyűltünk kupaktanácskozni. A hoteltől kaptunk egy listát, hogy milyen, gyerekeseknek való látnivalók, programok vannak a környéken, de a gyerekek nem jöttek lázba se a Bivalyrezervátum, se a kisvonatozás hallatán: az élményfürdő volt minden vágyuk, így hát a teljes napot a háromperces sétára lévő komplexumban töltöttük. Nyár lévén a külső részleg is nyitva volt, ahol bámulatba ejtő építmények, medencék és éttermek sorakoztak sok fával, virággal és zölddel tarkítva. (Most már tényleg írok egy külön posztot a fürdőről, ígérem.)
Estére úgy elfáradtunk, hogy vacsora után már csak eldőlni volt erőnk: a „gyerekszobában” beszélgetett a csapat evolúcióról, ufókról, technikáról és tudományról. Az ötéves percek alatt bealudt, és miután megnyugtattuk őket, hogy nem rabolják el éjjel őket az ufók, a többieket sem kellett altatni.
A wellness részlegbe végül nem volt időnk megint visszamenni, viszont kipróbáltuk Mankával a sószobát, hátha segít a köhögésemen, és a hotel másik épülete mellett lévő fa játszótérig is elsétáltunk. Megállapítottuk, hogy itt egy hetet is simán el lehetne tölteni, annyi a lehetőség, program és látnivaló.
Miután félórás keresés után megtaláltam a parkoló sorompóját nyitó kártyát (a többi kártya között), kijelentkeztünk, és a borús idő ellenére a javasolt Zalaszabari Ökopark felé indultunk. Erről is beszámolok majd egy külön posztban.
Érdemes ősszel is Zalakarosra menni, az őszi szünetre is kínálnak csomagokat, mely a félpanzión felül személyenként egy fürdőbelépőt, és teadélutánt is tartalmaz.
A blogbejegyzés a Hotel Napfény együttműködésével jött létre.
Tünde
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
