<p>Aközvélekedéssel ellentétben Jimmy nemcsak őstehetség volt, hanem rendkívül képzett zenész is. Már kisgyerekkora óta zenei képzést kapott, a Magyar Rádió Énekkarában énekelt, zenei gimnáziumba járt, és a Zeneakadémia dzsessz–ének szakára is felvették. Nem csoda, hogy rendkívül igényesen választotta meg zenésztársait, akik most a Bors-olvasóknak idézik fel emlékeiket, kulisszatitkaikat.</p>
Horváth Attila a magyar rockzene legendás szövegírója, olyan előadók köszönhetik neki a slágereiket, mint Balázs Fecó, Charlie, Deák Bill Gyula, a Piramis, Kovács Kati, Cserháti Zsuzsa. Több mint negyven éve van a pályán, csalhatatlan érzékkel fedezi fel a tehetséget – ahogy Jimmyben is azonnal meglátta.
– Fantasztikus hangterjedelme volt, első hallásra beleszerettem.
Úgy ismerkedtünk meg, hogy a Piaf bárban ücsörögtem, amely Paudits Béláé volt, de ő üzemeltette a Halló bárt is. Egyszer szólt, hogy az utóbbiban zongorázik és énekel egy srác, hallgassam meg, mert nem mindennapi. Elmentem, és kiderült, Paudits nem túlzott. Jimmy elmondta, hogy vannak saját szerzeményei, kértem, mutasson belőle, és volt közte olyan, amelyik tetszett. Összehoztam Novai Gáborral, aki az első felvételeinek a zenei rendezője lett. Jött tévéfelvétel, kislemez, majd a siófoki Interpop Fesztivál 1988-ban, ahol a Valahol bús dal szól című számmal díjat nyert. Eddig tartott a közös sikertörténet.
– Volt olyan szövegem, amelybe a beleegyezésem és a tudtom nélkül beleírt, és emiatt voltak vitáink, így már nem volt közös folytatás. Harag nélkül váltunk el. Az igazi karrierje azzal indult be, hogy egy lemeztársaság kiadta a Filmslágerek magyarult, amely több százezres példányban fogyott el, ezzel robbant be a szakmába.
Jankai Béla, a Prognózis zenekar egykori billentyűse hangszeresként és zenei rendezőként is együtt dolgozott a Királlyal.
– Bár ő az éjszakában zenélt, sűrűn találkoztunk, mert amikor a koncertek után hazajöttünk, gyakran bementünk még a Casanova vagy a Tavasz bárba. Az első lemezfelvételének a hangszerelését én készítettem, sőt a demófelvételeket az én még kezdetleges lakásstúdiómban vettük fel a nyolcvanas évek végén. A végső felvételeken már zenészként is közreműködtem. Felhívott, hogy lesz turnéja, szerezzek neki zenészeket és profi hangosítást. 1997-ben túl volt már hat-nyolc lemezen. Azzal keresett meg, hogy a következő lemezét csináljam meg. A Fogadj örökbe című albumnak már én lettem a zenei producere. Aztán jött a Dalban mondom el. A munkát halálosan komolyan vette, a stúdióban és a próbákon nagyon pontosan megjelent. Zenészként profi volt, mégis mindenbe beleszólhattam. Nem szeretett sportcsarnokokban fellépni, mert „tornacipőszagúnak” tartotta. Őt a színházi hangulat vonzotta, ezért ezeknek a körülményeknek a megteremtését is rám bízta. Ez két turnét és két sportcsarnokban tartott koncertet jelentett.
Muck Ferenc korábban dzsessz- és bluesformációkban zenélt, sokan a legjobb európai szaxofonosnak tartják. Felbukkanása Jimmy zenekarában meglepetés volt, és azt jelezte, hogy a zenészszakma elitje is elismerte az énekes különleges képességeit.
– Még a befutása előtti időből ismertem. Novai egyszer elhozta a stúdióba Kaszás Pétert, hogy hallgassa meg Jimmyt. Készült egy lemez, ami teljes sikertelenségbe fulladt. Ezen szerepelt a későbbi sikerszám, a Valahol bús dal szól. Énekelt a Casanova bárban, de rosszul keresett. Kaszás írt neki dalokat. Ezekkel, valamint Turi Lajos és Korda számaival készült lemeze, de szerzői jogi viták miatt vége lett a kapcsolatnak. Egyébként istenáldotta tehetség volt, ha meghallgatott egy számot, bement a stúdióba, és felénekelte. Kizárólag a szövegek megtanulásával akadt nehézsége.
Pálmai Zoltán dobos is a magyar rockélet közismert alakja, többek között a P. Mobil, a Hobo Blues Band és a Beatrice tagjaként lett ismert, de Fenyő Miklóstól Demjén Ferencig szinte minden jelentős sztárral együtt zenélt.
– Jankai Béla hívott, hogy Jimmynek kellene egy lemezt felvenni. Így kezdődött az ismeretségünk. Ez annyira tetszett neki, hogy amikor három hónap múlva jött a sportcsarnokban rendezett koncertje, Bélát kérte meg a kísérőzenekar összeállítására. Ekkor már túl volt a háromévi amerikai zenélésen, és a szakmát nagyon megtanulva jött haza.
A turnékon állandóan utazott velünk egy pincér és egy szakács. Be kellett ikszelni, hogy ki mit akar enni, és azt hangbeállás után felszolgálták nekünk, de a szállodákban is ők készítették az ebédet. A BS-ben a színpad mögött sütöttek nekünk. Ha hotelben szálltunk meg, ő egy lakosztályt bérelt, mi ketten pedig kaptunk egy szobát. Az is előfordult nemegyszer, hogy éjjel kettőkor beállított egy gitárral, és játszott nekünk. Az utazások során négyen utaztunk egy kocsiban, Jimmy, a testőre, Béla és én. Ha elmentünk egy szórakozóhelyre, akkor is így ültünk négyen egy asztalnál. Drága italokat kért, drága cigit, és mindent ő fizetett. Ezt a megkülönböztetést úgy indokolta, hogy nélkülünk elmaradna a buli. Nagyon sok pénze volt úgy, hogy saját magát csinálta meg, nem más fektetett bele pénzt. Akiről érezte, hogy csak az anyagiak miatt játszik vele, a zenéjét pedig szégyelli és nem őszinte, azt elküldte. Szerette a jó autókat, ha nem volt velünk a testőre, Krisztián, akkor ő vezetett, és soha nem piásan. Hogy milyen ismert és népszerű volt, arra van egy emlékezetes példám. Hármasban jöttünk haza vidékről, amikor az úton megállítottak minket rendőrök. Mindent ellenőriztek, persze semmit nem találtak, de ez eltartott néhány percig. Közben elment mellettünk egy tinikkel teli iskolabusz. Amikor utolértük őket, integettek és egy papírlapot mutattak az ablakból: Jimmy, óvatosan! Tudták, hogy beérjük a buszt, és készültek ránk.
