Celeb

„Sárban fetrengő kutyák vagytok”: Szőke Zoltán így ordibált játékostársaival a színfalak mögött VV Leo szerint

Címkék
Totemfriss

Bors

Létrehozva: 2021.08.30.

Több konfliktus is akadt a színész és csapattársai között.

Szőke Zoltán másodikként távozott a Totem műsorából, miután csapattársai egyöntetűen párbajra ítélték. Már korábbi epizódokban is kiderült, hogy több konfliktus is akadt a csapatban a színész és a többi versenyző között, Hamvai PG és VV Leo például fel is szólaltak Szőke ellen.

Amikor a színésznek távoznia kellett, a többiek öleléssel búcsúztak tőle, ami nem tetszett Nagy Zsoltnak, azaz VV Leónak. Sokan bírálták ezért a viselkedéséért, ezért most egy Insta-videóban beszélt az ügy hátteréről.

Állítása szerint Szőke Zoltán az egyik este részegen állt bele minden csapattársába és olyanokat ordibált nekik, minthogy

sárban fetrengő kutyák vagytok, mit ugattok nekem, senkik vagytok.

Leó szerint Szőke Zoltán teljesen más arcát mutatta a színfalak mögött, mint amit a kamerák előtt lehetett látni, „hazudozott össze-vissza, nem vállalt fel semmit, de abban a pillanatban amikor beindult a kamera, akkor viszont ő volt a jófiú.”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek